Szörnyű tragédia történt: Összedőlt egy hétemeletes társasház, többen meghaltak

Szörnyű tragédia történt: Összedőlt egy hétemeletes társasház, többen meghaltak

társasház
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 09. 11:45
A Fekete-tenger partján fekvő Batumiban történt a borzalmas tragédia.
MTI

Összeomlott egy hétemeletes lakóház Georgiában, a Fekete-tenger partján fekvő Batumiban, a szerencsétlenségben legkevesebb öt ember, köztük két gyerek meghalt – írja az MTI a helyi hatóságok tudósítása alapján.

Több embert még eltűntként tartanak nyilván, miközben folyik a kutatás a romok között.

A georgiai kormány belügyminisztere a helyszínen azt mondta: nem lehet kizárni, hogy az 1981-ben épült társasház egyik támfala csuklott össze, ami összefüggésbe hozható a házon végzett felújítási munkákkal.

A ház tulajdonosát és két építőmunkást őrizetbe vettek a biztonsági előírások megsértésének a gyanújával.

Az eredetileg ötemeletes társasházra még két emeletet felhúztak, és liftet is beépítettek. A gyanú szerint ezt már nem bírta el statikailag az épület szerkezete, ezért omolhatott össze.

A helyszíni felvételeken óriási halom törmelék látszik. Háromszáz ember vesz részt a túlélők utáni kutatásban és a mentésben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.