Egy madisoni rendőrtisztet rendkívüli szabadságra küldtek, miután a közösségi médiában felbukkant egy videó, amelyen az látható, hogy a rendőr szexel egy járőrkocsiban.
A cselekményt egy Marcel Scott nevű férfi vette videóra.
– Láttam egy nyomozó autót, és amikor közelebbről megnéztem, észrevettem, hogy néhány fehér láb felemelkedik. Azt hittem, hallucinálok – mondta a férfi.
Scott egy barkácsáruház parkolójában tartózkodott, amikor meglátott egy jelöletlen rendőrautót, amelyben a bent ülők kétes viselkedést tanúsítottak, és elkezdett felvételt készíteni a mobiltelefonjával.
– Kicsit jobban belenéztem a járműbe, két személyt láttam, egy férfit és egy nőt.
Egyikük rendőr volt, és éppen szexeltek
– mondta Scott.
A videón a férfi tudtára adja az autóban ülőknek, hogy felvételt készít, ettől az egyik utas nem volt túl boldog.
– A férfi azt mondta nekem, hogy menjek el, és közben intett. De nem mentem sehova – mondta Scott.
Scott azt mondta, azért döntött a felvétel mellett, mert meg akarta mutatni, hogy senki sem áll a törvény felett. A férfi lányát ugyanis tavaly augusztusban lőtték le és ölték meg.
– A lányomat egy évvel ezelőtt gyilkolták meg Madisonban. Alapvetően azt akartam megmutatni az embereknek, hogy miközben gyilkosságok és megoldatlan bűncselekmények vannak, a tisztjeink csak ülnek és ilyen dolgokat csinálnak – mondta Scott.
A videón szereplő rendőrtisztet azonosították, és azóta rendkívüli szabadságra küldték. Ellene a vizsgálat azonnal megkezdődött, és jelenleg is folyik.
A Madisoni Rendőrség azt mondta, hogy nagyon komolyan veszi ezt az ügyet, és elkötelezett a lakosság bizalmának megőrzése mellett.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.