Egyetlen lélegzetvételtől is szétpattan az apró textil az isteni testű modell hatalmas mellén – 18+

Egyetlen lélegzetvételtől is szétpattan az apró textil az isteni testű modell hatalmas mellén – 18+

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 12. 06:30
Calista Melissa képtelen elviselni, ha egy post-itet meghaladó nagyságú ruhadarab fedi a bájait.
Bors

Erotikus modellként keresi a kenyerét Calista Melissa, akinek legendás alakjáról már mi is zengtünk ódákat, hiszen amellett, hogy tényleg gyönyörű, Calista szereti is megosztani az egész világgal bájait. Legutóbb a melltartóviselési szokásai kerültek szóba nálunk, hiszen Calista imádja, ha gúzsba kötik a melleit, és azt is, ha olyan lenge blúzt vesz fel, hogy abba még a visszapillantó tükör is belepirul.

Most pedig egy másik érdekes jelenségre lettünk figyelmesek az öltözködési (vagyis éppen, hogy vetkőzési) szokásaival kapcsolatban, mégpedig azt, hogy Calista nem csak azt szereti, ha mindenféle textilek összevissza szorítják a hatalmas kebleit, hanem bizony ennek ellenkezőjét is, vagyis, ha alig takaró melltartókba gyömöszölheti a formás dekoltázsát.

Ez az epres darab például akkora, mint egy post-it.

De ez sem nagyobb pár négyzetmilliméternél.

De ha Calista történetesen blúzt visel, az is igen sokat mutat rajta.

Ha további hatalmas mellű szépségekre is kíváncsi, nosza, kattintson!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.