Olyat tett a nógrádi iskolában az egyik diák két nagynénje, börtönbe kerülhetnek miatta

Olyat tett a nógrádi iskolában az egyik diák két nagynénje, börtönbe kerülhetnek miatta

tanárok
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 28. 17:00
Börtönbüntetést indítványoztak azzal a 32 és 29 éves romhányi nővel szemben, akik a helyi általános iskolában sértegették, fenyegették a pedagógusokat, sőt a gyermekvédelmi szolgálat munkatársát is.
Bors

A két nő először tavaly februárban, az iskola udvarán tartott napközis foglalkozás közben, a gyerekek füle hallatára kiabálva szidta a foglalkozást tartó pedagógust.

A hangoskodásra az igazgató és helyettese is az udvarra sietett, ekkor a testvérpár őket szidni és fenyegetni kezdte. A gyerekeket be kellett vinni az épületbe.

A nők unokaöccse is az iskolába járt, akinek osztályfőnöke tavaly szeptemberben azzal hívta fel a kisfiú édesanyját, hogy menjen a gyerekért viselkedési problémái miatt.

A fiúért nem az anya, hanem 32 éves nagynénje ment, aki az osztályfőnököt sértegetni kezdte, majd fenyegette. Ekkor is az igazgató és annak helyettese lépett közbe, a nő velük is folytatta a kiabálást, őket is sértegette és fenyegette.

Idén januárjában már a kisfiú nagymamáját hívták be a pedagógusok fogadóórára. De ezen is megjelent a 29 éves nő, majd az idősebb testvére rontott be a terembe, aki kiabálni és szidalmazni kezdte a pedagógusokat.

A két nő életveszélyes fenyegetéseket vágtak a tanárok fejéhez.   

Az unokaöccsük miatt már a gyermekjóléti szolgálat is eljárást folytatott. Az idősebb nő ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy februárban felhívta az illetékes családsegítőt, és megfenyegette, hogy „kitapossa a belét”, ugyanis pontosan tudja hol lakik, és hova jár iskolába a gyereke.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a nőkkel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat, börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.

Az ügyben hamarosan döntés születik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.