Kitört a pánik a nézőtéren előadás közben, amikor balesetet szenvedett az egyik fő attrakció bemutatója. Samyr Brasil egyike a Richter Flórián Cirkusz legvakmerőbb artistáinak. Egyik produkciójának lényege, hogy kilövik őt egy speciális ágyúból, majd a mintegy 20 méternyi repülést követően egy hálóba érkezik. A show nem veszélytelen, de a brazil férfi saját bevallása szerint még sosem szenvedett balesetet.
Amikor bebújok a 4 méter hosszú, még vízszintes ágyúba, már nincs időm és lehetőségem félni.
A csövet 45 fokra felemelik, én pedig szép lassan lecsúszom a torkolatba – kezdte részletezni a mutatvány lényegét. Az artista partnere az ágyú mellől koordinálja az eseményeket. Ők ketten végig hallják egymást, és amikor Samyr kimondja, a „pronto” vezényszót, a segéd működésbe hozza a szerkezetet.
– Én sem tudom, hogy pontosan milyen módon üzemel a rekvizit, ugyanis az artista a gyártóval úgy egyezett meg, hogy kötelesek titokban tartani. Sűrített levegőre tippelek – gondolkodott hangosan a nevét viselő cirkusz tulajdonos-igazgatója.Én biztos, hogy nem mennék be egy ilyen berendezésbe! Nincs az a pénz!
– viccelődött Flórián. Pedig a veszélyhez ő is hozzászokott már gyerekkorában, hiszen édesapja nyomán ő is híres lovasakrobata lett. Néhány évvel ezelőtt még ő maga is szaltózott egyik állatról a másikra, de ezt a mutatványt már megörökölte tőle a két gyermeke, Kevin és Angelina. De most térjünk vissza Samyr balesetére!
– Korábban fehér színű hálót használtunk az érkezéshez, de mival az az egész előadás alatt a manézsban volt, megzavarta a nézőket, amikor éppen nem mi voltunk a porondon. Kicseréltük egy feketére, amit viszont messzebbről nem láttam rendesen. Ebből következik, hogy repülés közben elrontottam a mozdulatsort, ezért amikor a hálóba estem, kibicsaklott a térdem. Hirtelen minden rossz az eszembe jutott – árulta el a fiatal cirkuszművész, aki még tegnap is mankóval közlekedett. A tervek szerint a szombati cirkuszok éjszakáján löveti ki magát ismét a nézők szeme láttára Zamárdiban.
Samyr másik attrakciója egyébként ugyancsak nagy rutint igényel: egy gömbön belül nagy sebességű motoron száguldozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.