Aktuális

Győztek a lakók: Mégsem lesz beépítve Óbuda legnagyobb egybefüggő zöldterülete

Bors

Létrehozva: 2021.07.19.

Semmibe vették a helyieket, beépítették volna az utolsó nagy Római-parti parkot is – de végül, valószínűleg a lakossági tilatkozás hatására, elálltak a tervtől.

Forrás: Metropol

Mégsem lesz beépítve Óbuda legnagyobb egybefüggő zöldterületének egy része – tudta meg a Metropol. A Vitorla utca és Nánási út találkozásánál lévő nagy zöldterület „kereskedelmi hasznosítására” pályázatot írt ki a III. kerület. Annak ellenére, hogy a helyiek elutasították a tervet.

Az átalakítás a terület egy részére vonatkozott volna, amelyet közfunkciót is ellátó, kereskedelmi üzlet célra adtak volna bérbe. Az elképzelésből mégsem lesz semmi, vélhetően azért, mert nem jelentkezett rá pályázó.

Eddig csak a Metropolt tájékoztatta az önkormányzat a felhívás eredménytelenné nyilvánításának tényéről.

A helyiek vérszilvafákat ültettek tiltakozásként

Kiss László III. kerületi polgármester „A Római kapuja” néven májusban írta ki a pályázatot a Nánási és Vitorla utca sarkánál lévő zöldterület beépítésének tervére. 

A helyi civilek tiltakozásba kezdtek, és tíz vérszilvafát ültettek a területen, illetve petíciót indítottak.

Ezzel párhuzamosan felajánlottuk, hogy ezt a területet a Rómaifürdő Sportegyesülettel közösen örökbe fogadnánk. Ez azt jelenti, hogy a jövőben vállalnánk a helyszín gondozását és karbantartását is. De a környéken élők is szívesen vállalták volna mindezt – árulta el Gyepes Ádám önkormányzati képviselő, aki egyben a Rómaifürdő Sportegyesület vezető edzője is. 

Már van egy Római-partunk

Bús Balázs volt polgármester, a Fidesz önkormányzati képviselője úgy látja, hogy a Római-part egész Budapest legkedveltebb kikapcsolódóhelye, így nincs szükség hasonlóra még kicsiben sem.

A kérdéses zöldterület jóformán az egyetlen, ahol még valamilyen közösségi funkció létrejöhetne. Ezért meg kell őrizni továbbra is zöld parkként – mondja.

Azért vették, hogy park maradjon

A terület Tarlós István polgármestersége idején külföldi magántulajdonban volt. Az önkormányzat 15 éve vásárolta fel az ingatlant, hogy megtartsák a zöld funkciót. Egy német élelmiszer üzletlánc szupermarketet szeretett volna építeni a helyszínre, de az önkormányzat akkor ezt megakadályozta. 

A lakossági tiltakozás célba ért  

Havadi Elza 26 éve lakik a terület szomszédságában:

Ha itt vendéglátósok lettek volna, akkor hangzavar is, és a vendégeikkel együtt, a parkolóinkat is használták volna, tehát nekünk itt lakóknak kevesebb maradt volna. Felháborító, hogy az önkormányzat nem vette figyelembe az akaratunkat. Most örülünk, hogy így alakult. 

Dr. Nagy Attiláné 34 éve él a terület szomszédságában él:

Talán nincs pénze az önkormányzatnak? Mindent bérbe adnak mostanában, de ez a terület nem arra való. Itt van egy óvoda, a gyerekek itt szoktak labdázni, a kutyások idehozzák a házikedvenceiket. Nem akarunk betont vagy fogyasztó tömeget kerülgetni. De jó, hogy nem  építik be.

Kiss G. János 8 éve él a terület szomszédságában:

Ha az önkormányzat erőszakkal ennek ellenére hasznosította volna a területet, akkor az a felelősség a polgármestert terhelte volna. Ide inkább padokat kellene kitenni és az sem lenne baj, ha gondoznák a füvet. Ez máshol is szükséges volna a békási töltésnél derékig ér a gaz.

A Mocsárosdűlőért is folyik a harc

Petíciót indított és aláírásokat gyűjt az óbudai Fidesz a Mocsárosdűlő beépítése ellen. A Főpolgármesteri Hivatal új beépítési terve 2600 lakás és iroda felépítését teszi lehetővé a Mocsáros-dűlő mostani, ritka növény- és állatfajtáknak is otthont adó zöldterületén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét