Aktuális

Ököllel ütötte szurkolótársát egy férfi a magyar-portugál EB mérkőzés előtt, a szerencsétlen srác a sörét is elejtette

Bors

2021. július 28. szerda 11:55

A gyanú szerint egy férfi a magyar-portugál EB mérkőzés kezdete előtt megütött egy másik szurkolót. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állítja a bántalmazót.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt, egy 48 éves férfi 2021. június 15-én a XIV. kerület Puskás Arénában megrendezett Európa Bajnokság Magyarország – Portugália válogatott labdarúgó mérkőzésen nézőként vett részt. A meccs kezdete előtt, a lelátón szóváltásba keveredett egy másik férfival - írta honlapján az Ügyészség.

A gyanúsított ököllel kis- és közepes erővel, többször megütötte a másik férfi arcát.

A srác védelmére a haverjai siettek, így sikerült leszerelni a dühös támadót.

A zuglói nyomozók a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a bántalmazást beismerő terheltet a mai napon, gyorsított eljárás keretében, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé állítja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043157_auto_resized.jpg
origo.hu

Kanyarban, vakon előzte a kamiont az autós, szemből meg jött a betonkeverő - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15634_resized.jpg?avcount=1685489708
origo.hu

Miss World Hungary: Kulcsár Edina elárult néhány érdekességet a szépségversenyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16042635_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A legjobb apa, akit egy fiú kívánhat” – fejfájása után hirtelen elhunyt a családfő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045759_auto_resized.png
hirtv.hu

Ókovács Szilveszter 2012 óta igazgatja az Operát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044301_auto_resized.jpg
ripost.hu

Suhajda Szilárd főszponzora: Ne minősítsék a halála körülményei és okait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16042842_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz-ukrán háború 461. napja – friss hírek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15629_resized.jpg?avcount=1685489708
origo.hu

Ledobta a ruháját a magyar énekesnő, de ennél többet is ígér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043858_auto_resized.jpg
astronet.hu

Rumináció – a túlgondolás és állandó őrlődés ördögi köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Júniusi horoszkóp: a Rákok és a Skorpiók készüljenek a küzdésre, a többieknek jó nyaruk lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045357_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kandász Andrea férje is megjárta a Mount Everest-poklot, ezt üzente Suhajda feleségének

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/PWLcwnCAynUN_bKZQEyHPYTqh3mlT8iHnt1cQkOzYlo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MjlkMTczMmJhYjRjZmZiOTM3MmEyNGM5MzlmMzRh.jpg
Olaszország

Megmentette felakasztott rabtársa életét a gyerekgyilkos Katalin

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/iOu2gdUmFfTRXdS75hQ1GwgWRg12q0m_xZBofAF4F9I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlZmNkY2ZlMTEwNDQ0NTlhOWFmMWIxZTMzMmZkOWMz.jpg
Tragikus sors

"Gyógyulj meg, kislány!" – olvasóinkat megérintette a 14 éves, műtétre váró Bogi története