Negyven évvel ezelőtt egy megelevenedett horrorfilmbe illő, már az eseményeket olvasva is rémálmokat okozó gyilkosságot követett el egy kannibál.
A most 72 éves, japán Issei Sagawa 1981-ben a Sorbonne egyetem hallgatója volt. Irodalmat tanult, június 11-én pedig meghívta magához egyik hallgatótársát, a holland Renée Harteveltet egy kis olvasgatásra és vacsorára – a nő azonban nem is sejtette, hogy a férfi úgy tervezi: ő lesz a fő fogás.
Sagawa fejbe lőtte áldozatát, majd pedig elájult. Amikor magához tért, későbbi vallomása alapján először hívni akarta a zsarukat, hogy feladja magát, végül azonban úgy döntött: ha eddig erről fantáziált, véghez viszi tettét. Feldarabolta és megette áldozatát, emellett többször meg is erőszakolta a holttestet. Volt olyan testrész, amit nyersen, mást főzve fogyasztott el, de el is tett a nő darabjaiból a fagyasztójába későbbre.
A maradványoktól napokkal később megszabadult.
A tehetős családból származó Sagawa két évet töltött el letartóztatásban, mire a francia bíróság ítéletet hozott. Kimondták, hogy nem épelméjű, és kényszerkezelésre ítélték Japánban, ahol azonban úgy vélték a szakemberek: a férfi nem őrült. A dolog pikantériája, hogy a szigetországban már nem emelhettek vádat ellene, mivel a francia hatóságok az ottani ítélethozatal után zárolták az aktákat. Sagawa végül 1986 augusztusában hagyta el azt a tokiói kórházat, ahol kezelték – azóta pedig szabad emberként éli az életét, sőt, hazájában valóságos sztár lett.
A férfi többször is kifejtette:
nem akart végezni áldozatával, csupán meg akarta őt enni.
Indítéka tettéhez hasonlatosan beteges volt: úgy vélte, a gyönyörű fiatal egyetemista elfogyasztásával áldozata szépsége, életereje átszáll belé.
Sagawa azóta számos interjút adott. Ezekben igencsak ellentétes kijelentéseket tett, ugyanis egyrészt arról beszélt: szeretné, ha nem szörnyetegként tekintenének rá – másrészt azonban azt is kifejtette, hogy gyakran járja az utcákat az embereket nézegetve, arról fantáziálva, hogy valakit újra elfogyaszt közülük.
A kannibál azt is bevallotta: június körül érzi a legtöbb késztetést, mivel ekkor kezdenek el a nők lengébb öltözéket hordani – valamint azt is kitalálta, hogy ha most fogyasztana el valakit, akkor vékonyabb szeleteket vágna le áldozatából, és enyhén megfőzné, hogy megőrizze az aromáját.
Mint mondja: előfordul egy-egy nő láttán, hogy eszébe jut: halála előtt még ennie kell emberhúst.
(Via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.