Királyként hajtott a Cadillackel a túlsúlyos Géza – videó

Királyként hajtott a Cadillackel a túlsúlyos Géza – videó

legkövérebb
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 17. 14:30
Újabb öt kilótól szabadult az ország egykori legkövérebb tinédzsere. Rácz Géza alatt már csak 213-at mutat a mérleg, ami mentora, Schobert Norbert szerint annyira szép eredmény, hogy a 18 éves fiatal megérdemli, hogy beüljön a fitneszguru Cadillacjébe.
Kóré Károly

Rácz Géza nevét tavaly júniusban ismerte meg az ország. A fiatal férfi alatt akkor 317 kilót mutatott a mérleg, ami nyilvánvalóan életveszélyes állapotot jelentett. A Bors riportja nyomán felkarolta őt Schobert Norbert életmód-tanácsadó, és a fiú azóta is második születésnapjaként tekint az első találkozásuk alkalmára. Azóta 13 hónap telt el, és az üzletember által biztosított ételek hatására már 105 kilótól megszabadult.

A pénteki mérlegelés során Géza és Norbi izgalommal tekintett a kijelzőre, majd elégedetten bólogattak.

Ha a ruha súlyát levonjuk, akkor 212! Ez igen! – lekendezett a fitneszguru, mire Gézának könny szökött a szemébe.

– Köszönöm, Mester! – mondta a fiatal, majd a Borsnak ki is fejtette, miért használja Norbira a komoly érzelmekről tanúskodó jelzőt. – Sokat köszönhetek neki, mindenben hallgatok rá, és sosem kívánok letérni az általa kijelölt útról – fogalmazott Géza, akinek vélhetően még legalább egy évig tart a fogyókórája.

Jövő ilyenkorra érhetjük el a 200 kilós fogyást, és akkor a plasztikai sebész eltávolítja a megnyúlt bőrt. Géza azok után már egészséges férfiként folytathatja az életét – magyarázta az életmód-tanácsadó, miközben felkaroltját az irodájából az utcára invitálta. Ott beültek Norbi 1976-os Cadillacjébe.

– Még sosem ültem cabrióban – árulta el a fiú, és utólag bevallotta, nagyon élvezte a rövid utazást. Végre királynak érezhette magát.

Géza egyébként szeretett volna mielőbb elhelyezkedni Norbi egyik, szénhidrátszegény termékeket forgalmazó boltjában, ám erre egyelőre nincs lehetősége.

– A vérképem rendben van, de ezzel nem érte be az üzemorvos. Kijelentette, hogy csak akkor nyilvánít munkaképesnek, ha legalább 140 kilóra lefogytam – szomorodott el a férfi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.