Mint arról korábban már beszámoltunk, a hét folyamán a TEK Kecskemét kertvárosi részén csapott le egy 21 éves fiatalemberre, aki többféle terrortámadást, tömegrendezvényen történő robbantást, továbbá tömegbe hajtva elkövetett támadást tervezett Magyarországon.
A terrorizmussal gyanúsított kecskeméti fiatal az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon beszélgetett angol nyelven a „kimondottan dzsihadista propagandát valló” emberekkel terrortámadásra való felkészülésről, és azokra vonatkozó eszközökről.
Mivel ezeken az oldalakon szigorú belépési rend van, az, hogy a gyanúsított itt beszélgethetett, vélhetően azt is jelenti, hogy felesküdött az Iszlám Államnak. Mint azt a Bors megírta, V.K. muszlim nevet is felvett, Hüsseyin Ziyad néven szerepelt a közösségi oldalon. Az egyetemista a kihallgatásán el is ismerte ezen kommunikációk tartalmát, csak a végrehajtásra vonatkozó tényleges szándékot tagadta – ez a védelme szempontjából a későbbiekben nagyon fontos lehet.
A Ripost elérte Bariscil Ahmetet, aki a Török Magyar Kulturális Központ igazgatója, a Facebookon pedig a terrorizmussal gyanúsított fiatalember ismerőse. Mint kiderült, nem ismerte V.K.-t, az egyetemista jelölte be őt.
– Ha van valakivel közös ismerősöm, akkor vissza szoktam jelölni – mondta férfi, aki a lap hívása által értesült arról, hogy neki is ismerőse a gyanúsított.
– Én testbeszédből csináltam mesterképzést. Mikor megtudtam, hogy kiről van szó, megkértem egy biztonsági szakértő ismerősömet, hogy nézze meg a fotóját. Ő azt mondta,
a látottak alapján a terrorizmussal vádolt fiatalember bármilyen szervezetbe beszervezhető lenne
– folytatta. A szakértő szerint tehát V.K. személyisége éppen megfelelő arra, hogy egy terrorszervezet manipulálja, vagy elcsábítsa tagjai közé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.