Az igazgató, Böröndi Tamás halála óta nincs béke a Vidám Színpad vezetésében, írja a legfrissebb BEST magazin, amely szerint sokan attól tartanak, hogy a művészeti igazgató, Straub Dezső és az özvegy, Götz Anna között dúló háborúskodásban végül odavész a legendás társulat.
Nemrégiben a művészeti igazgató, Straub Dezső a Borsnak úgy nyilatkozott, hogy Böröndi özvegye 3 hónapja fel sem veszi neki a telefont, és ezért kénytelen új társulatot verbuválni Budapesti Bulvárszínház néven. Straub úgy tudja, Götz fiatal kollégákkal kíván új bemutatókat tartani. Az egész helyzettel a társulat tagjai járnak a legrosszabbul, ugyanis előbb vagy utóbb választaniuk kell két szeretett kollégájuk között.
– Én most ott vagyok két ember között, mert Anna fájdalmát is átérzem, és Dezső tetteit is megértem. Csak reménykedem, hogy rendbe jöhet minden, hogy tisztázzák a dolgokat, most még lenne rá alkalom, csak nehogy már túl késő legyen. Ha Dezső új társulatot alapít, és az elindul, akkor már nehéz lesz megmenteni a Vidám Színpadot – nyilatkozta a hetilapnak Nyertes Zsuzsa.
– A jövőkép gyönyörű volt, de a tragédia mindent átírt. (…)
Az elmúlt hetekben inkább úgy láttam, a Vidám Színpad nem folytatódhat, legalábbis abban a formában, ahogy eddig működött, biztosan nem
– véli Beleznay Endre, aki a Vidám Színpad számos produkciójában játszott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.