Horror a hullaházban: patkányok rágták a tágra nyílt szemmel, meztelenül tárolt bomló tetemeket - 18+

Horror a hullaházban: patkányok rágták a tágra nyílt szemmel, meztelenül tárolt bomló tetemeket - 18+

Franciaország
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 10. 07:00
Az egyetem több száz holttestet kapott meg, hogy kutatásokat végezhessenek az emberi maradványokon.
Bors

Legkevesebb 170 ember földi maradványait gyalázta meg egy francia egyetem: ennyi család perelte be legalábbis a Párizsban a Párizs-Descartes Egyetemet, ugyanis kiderült:

a kutatási célra felajánlott holttestekket olyan gyomorforgató körülmények között tárolták, hogy még leírni is borzasztó.

Két éve zárták be a Testadományozási központot

Amikor 2019-ben felfedezték az áldatlan állapotokat, több tucat bomló holttest feküdt hűtés nélkül, mezlenenül és tágra nyílt szemekkel. Néhány rothadó hullát a patkányok rágcsáltak, olyan kárt téve az emberi maradványokban, hogy temetésük előtt el kellett hamvasztani őket, ha így akarta eredetileg a családjuk, ha nem.

Az igazgató szerint ő nem hibás

Az intézetet 1953-ban alapították, 2012-től a tavalyelőtti bezárásig Frédéric Dardel biológus vezette, aki azzal védekezik, hogy nem ők voltak hanyagok, az egyetem hullaháza volt olyan rossz állapotban, hogy másként nem tudták tárolni a testeket. Elmondta, többször is kért kormányzati támogatást felújításokra, korszerűsítésre, de nem kapott pénzt. Így szerinte nem ő, hanem a kormányzat a hibás a horrorállapotokért.

Vádolnak továbbá két laboráns asszisztenst is, nekik egy holttest meggyalázásáért kell felelniük a bíróságon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.