Szívszorító üzenetet osztottak meg a budapesti kórház dolgozói: Ne kívánjátok a halálunkat!

Szívszorító üzenetet osztottak meg a budapesti kórház dolgozói: Ne kívánjátok a halálunkat!

egészségügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 26. 12:30
Különösen szomorú írást tettek közzé a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet dolgozói a mindennapos bántalmazásokról, ami éri őket.
Bors

Míg a koronavírus-járvány első hullámában az ország egy emberként szurkolt az egészségügyi dolgozóknak, tapssal köszöntötték őket, ajándékokkal és kedves szavakkal biztosítva őket a háláról az áldozatos munkájukért, ma már az sem megy ritkaságszámba, hogy kórházi őrt üt meg egy agresszív apuka.

A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet dolgozóinak most lett elege és esdeklő hangvételű üzenetben kérték meg a hozzájuk látogatókat, hogy fejezzék be a terrorizálásukat akár az online felületeiket és a való életben is.

Csak normális bánásmódot szeretnének

– Egy évvel ezelőtt tapsoltatok nekünk, etettetek, szépítettetek, szerettetek minket. Aztán amikor az első hullám után ismét szigorú járványügyi beléptetést vezettünk be és a maszkviselést kértük, akkor már nem csak szavakkal fenyegettétek kollegánkat, hanem tettlegesen is bántalmaztátok. Amikor elsők között vettük fel a védőoltást, akkor szó szerint azt írtátok a posztunk alá, hogy "dögöljünk meg", és egyébként is csalás az egész, mert vizet fecskendőznek belénk egy kupakkal ellátott tűből – kezdték a Facebook-oldalukon, majd így folytatták:

– Most, amikor részlegesen feloldjuk a látogatási tilalmat azt írjátok nekünk, hogy felháborító, amit teszünk, mert csak a védettségi igazolvánnyal vagy negatív PCR teszttel rendelkezőket engedjük be a súlyos szívbetegeinkhez. A közösségi média oldalunkon nem csak minket küldtök a pokolba, hanem egymás halálát is kívánjátok, szívbeteg gyermekek szüleinek estek neki. Ez már nekünk is sok! Kérjük, ne tegyétek! - fakadtak ki a dolgozók, akik emlékeztetnek arra, több, mint egy éve vannak a koronavírus-frontvonalban és harcolnak a vírus ellen a betegekért.

A másvilágra küldenék őket

–  Mi itt voltunk karácsonykor, oltottunk húsvét vasárnap, és a mai napon, pünkösd hétfőjén is várjuk az oltakozókat. De ezt a harcot egyedül nem tudjuk megvívni, csak közösen sikerülhet legyőzni a járványt. Lehet, hogy nektek csak egy odavetett komment amikor valakinek a halálát kívánjátok a mi facebook posztunk alatt. És lehet, hogy azt sem gondoljátok komolyan, amikor minket küldenétek a másvilágra. De tudjátok, nekünk is van szívünk és lelkünk is, és egy ilyen hozzászólás elolvasása után is gondoskodnunk kell a lélegeztető gépen lévő koronavírusos betegeinkről, be kell lépnünk a műtőbe, hogy szíveket operáljunk, állandó készenlétben kell lennünk, hogy életeket mentsünk, transzplantáljunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.