Aktuális

Hol, hogyan és mennyiből nyaraljunk idén?

Bors

Létrehozva: 2021.05.11.

Fellélegzés, szabadságvágy, életigenlés az egyik, míg ébredező turizmus, munkaerőhiány, infláció és járványügyi intézkedések a másik oldalon. Ebből a menüből már sejthető, hogy izgalmas lesz a nyár. De aki ettől még nem jön lázba, az tuti le fog esni a székről, ha megtudja mennyibe kerül a felüdülés kis hazánkban egyetlen nap, négy személyre. Most következő cikkünkben kicsit utánanéztünk, hogy hol, hogyan, mennyit és menyiért nyaralhat idén a magyar.

250 ezer helyett ugyanazért a szállásért idén 700 ezret kért el egy balatonszéplaki apartman tulajdonosa, máshol 350 ezerről 1 millióra nőtt két hét nyaralás egyetlen év alatt. Persze ezek csak egyedi elszigetelt esetek, de jól látszik az az irány amit a szálláshelyek árai vettek az utóbbi időben.

A járványhelyzet ide vagy oda, tény, hogy megváltozott ez a mese. Mert egyrészről a Covid okán idén később kezdődött a vakációszezon, sok család még csak most tervezgeti, merre utazzon. Másrészről viszont sok, a pandémia alatt kivéreztetett vendéglátós most akarja behozni az elmúlt másfél évet. Tény az is, hogy az emberek többsége most még kétszer is meggondolja, hogy külföldre kelljen útra, azonban belföldön szívesen kapcsolódnak ki.- Most nekik készültünk egy kis összehasonlítással a szállodák, apartmanok és a kempingek tekintettében.

Országos körkép

Rögtönzött turisztikai raftingunk során a Balatonra, a Tisza-tóra, illetve a Mátrába kalandoztunk, hogy az ország ezen három pontján vegyük górcső alá a hotelek, az apartmanok és a kempingek árait.

Mivel egy egy friss kutatásból kiderült, hogy a magyarok többnyire családjukkal vakációznak így a 2 felnőtt plusz két gyerek felállással kezdtük meg a keresést egy hétvégi két napos pihenést megcélozva a főszezonban ami június közepétől augusztus 20-ig terjedő időszakot jelenti.

Kutakodásunkból azonnal kiderült, hogy a pihenést nem fogjuk megúszni szárazon akkor sem, ha hegyekbe látogatunk.

A festői Mátrafüreden egy 3 csillagos szálloda 4 főre, egy éjszakára 65 és 100 ezer forint között mozog. Az árban benne van a a medence, a légkondicionált szoba és a reggeli.

A kelet oázisa, az élővilágában és autentikus Borsodi, Hevesi és Jász kultúrájában gazdag Tisza-tó mellett az előbbiekhez hasonló kondíciókkal már potom 40 és 60 ezer forint per éjszakáért szállodába alhatunk.

De talán annak kell csak igazán a zsebébe nyúlnia aki a magyar tengernél a Kárpátok mediterráneumánál szeretné lógatni a lábát. Neki bizony már 80 ezernél kezdődnek a szobaárak és meg sem állnak a 120 vagy akár 130 ezres átlag határig éjszakánként.

A természet lágy öle

Vannak akik azonban a vadregényesebb nomád életérzést kedvelik. Rájuk is gondoltak, hisz a Tisza-tónál Winnetou-ként verhetnek sátrat a fűben egy napra 8 és13 ezer forint között vagy Big Foot ként húzódhatnak meg a Mátrai hegyekben egy bungalóban 13 napi ezerért. Ebben a szegmensben is a Balaton tarol. Itt az önjelölt Robinson Crusoe-k családjukkal már 6ezer forinttól 14 ezerig válogathatnak a kempingek közül. Persze ebbe nincs semmi a közös mosdókon, tusolókon és az áramon kívül. Csupán a természet lágy öle.

A köztes Megoldás

Aztán persze ott az arany középút, a kötöttségektől mentes és ezáltal nagyobb szabadságot és intimitást nyújtó apartmanos megoldás amit mindenki olcsóbnak gondol a szállodánál, de ez nem feltétlenül igaz.

Itt is a klasszikus 2 szülő 2 gyerek felállással kerestünk ugyanarra a hétvégére mint azt az első két esetben is tettük és itt lepődtünk meg a legjobban. A Mátrában 23 ezertől, a Tisza-tónál 24, a Balatonnál pedig 53 ezer forint az alsó határ amiért egy kis kulipntyót tudhat magáénak az ember egy hétvégére. A határ pedig a csillagos ég, hisz amíg a Mátrában 53 ezernél már megállnak az árak, addig a Tisza-tónál 120 a Balatonnál pedig akár 316 ezret is ott lehet hagyni egyetlen éjszakáért.

Persze ezekre a helyekre még el is kell jutni, ott étkezni kell, strandbelépőt, parkolót fizetni stb. Senki sem szeret szembesülni azzal, mennyi pénzt költ el a nyaralás alatt, mi azonban most példaként kiszámoltuk egy nap balatoni pihenés árát.

Akkor számoljunk

Hipotetikus négy fős családunk a szállásfoglalással tehát máris eltapsolt egy komolyabb összeget, de számoljunk még útiköltségre 20 ezer forintot, (autóval, ám ha vonattal, akkor 26 ezer inkább) étkezésre alsó hangon 30 ezret,(ez persze igény szerint változhat)
strandbelépőre napi 4000 forintot.

Tehát ha csak reggel megyünk, este jövünk autóval az 54 ezer forintba kerül a családnak, ellenben ha egy ott is alszunk egy 3 csillagos szállodában akkor naponta 134 ezer forintot fogunk feltehetően elkölteni.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144181_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Deutsch Tamás: Most komolyan, „who the fuck is” Magyar Péter?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor