Semmelweis-díjat kapott Karikó Katalin – fotó

Semmelweis-díjat kapott Karikó Katalin – fotó

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 25. 12:36
Prof. Dr. Karikó Katalin ismét rangos elismerésben részesült, ami teljesen érthető.
Bors

Prof. Dr. Karikó Katalin nem akármilyen elismerésben részesült kedd délelőtt, a Semmelweis-díjat vehette át.

Maga Prof. Dr. Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere adta át a rangos elismerést, miután beszédet mondott.

Az ünnepség rendhagyóra sikerült: mivel Karikó Katalin Magyarországon tartózkodik, előbb rendezték meg. Eredetileg a Semmelweis napra, július elsejére tervezték.

A friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora mostantól magáénak tudhatja a Semmelweis- díjat is, de egy korábbi interjúban elmondta a legnagyobb elismerést mégis a magyar emberek elégedettsége jelenti számára.

Nagy megtiszteltetés volt számomra a Széchenyi-díj is, mert ezzel a magyar emberek nevében a kormány elismerte a munkám jelentőségét. Valójában az igazi elismerést az emberek öröme jelenti számomra, akiket véd a vakcina

– mondta korábban dr. Karikó Katalin, aki a Nobel-díjra is nagyon esélyes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.