A vád szerint a férfi 2019-ben jött össze a nővel, akinek már volt egy hat éves gyermeke. Kapcsolatuk pár hónapon belül megromlott, mivel a férfi a gyereket nem akarta elfogadni. A férfitól ekkor már várandós nő ezért először az édesanyjához költözött, majd onnan egy anyaotthonba került.
Az Ügyészség beszámolója szerint a férfi azonban nem nyugodott bele a szakításba, tavaly januárban naponta többször, összesen 1031 alkalommal zaklatta telefonon keresztül a nőt, a hívások nagy része éjszaka történt.
A férfi a hívások során megöléssel, továbbá azzal fenyegette a sértettet, hogy „kirugdossa belőle a gyereket”.
Ezután személyesen is beszélni akart, átmászott az anyaotthon kerítésén és az udvarban belesett az épület ablakain, de a nőt végül nem találta meg.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a visszaeső vádlottal szemben előkészítő ülésen történő beismerés esetére egy év tíz hónap börtönbüntetést és két év közügyektől eltiltást indítványozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.