Aktuális

Húsz hosszú év után derült fény a szörnyűségre: így mészárolták le az anyukát és 4 éves kisfiát

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

Egy már megoldatlannak hitt eltűnési ügy végére került pont.

Forrás: Képernyőfotó

Már az FBI döglött aktái között, vagyis a jó ideje megoldatlan bűnügyek között hevert Angela Mack Cox és négyéves kisfia, Thomas Michael Rettew rejtélyes halálának története, ám a napokban hatalmas fordulat történt, hiszen előkerült egy olyan informátor, aki egy csapásra megoldotta a talányt. Egy arkansasi nő, Barbara Krusen ugyanis a szövetségi nyomozóknak elárulta:

azóta már elhunyt férje, Clarence Krusen gyilkolta meg hidegvérrel a fiatal anyukát és gyermekét.

A Daily Mail cikke szerint Krusen azért nem jelentkezett idáig, mert félt attól, hogy valomásával veszélybe kerül élete. Az asszony először 2020 októberében mesélt a rendőröknek arról, hogy ő és a férje ismerték az elhunytakat. Barbara még 2002 őszén találkozott a későbbi áldozatokkal, amikor is a nő a farmján dolgozott. A viszonyuk kifejezetten bizalmas volt, hiszen egy időben még a kis Mikey-ra is ők vigyáztak párjával.

Sőt, még abban is szóbeli megállapodást kötöttek, hogy a kisfiút Barbara és Clarence örökbe fogadja.

Ám a kisfiú anyja végül meggondolta magát, ettől pedig Clarence annyira dühbe gurult, hogy a következő találkozásukkor a Krusen család birtokán szó szerint kivégezte Mikeyt és édesanyját.

A gyilkosságról Barbara részletesen beszámolt, így az is kiderült, hogy a férje a szörnyűség után a birtokon lévő kemencében mindkét holttestet elégette. Krusen egyébként egy korábbi vallomásában még megpróbálta tompítani férje tettét, ám végül a hazugságvizsgálaton elvérzett, így kénytelen volt kipakolni.

Az ügy megoldódott, az elkövetőt pedig már nem éri utol az igazságszolgáltatás, hiszen Clarencet 2012 februárjában egy vita során agyonlőtték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715086211
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715086211
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715086211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715086211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715086211
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?