Kislángi kettős gyilkosság: Kálmánt kitagadta a családja - halálos fenyegetéseket kapnak miatta

Kislángi kettős gyilkosság: Kálmánt kitagadta a családja - halálos fenyegetéseket kapnak miatta

kettős gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 16. 07:20
Nem mer kijönni a lakásból annak a fiatalembernek a családja, aki másfél kiló sonkáért megölt egy idős párt Kislángon.
Bors

A gyilkos, Kálmán a nagynénjénél és annak férjénél lakott, az idős házaspár pedig a bűncselekmény óta folyamatosan kapja a fenyegetéseket. Volt, aki azt ígérte felrobbantja őket, más hatalmas verést helyezett kilátásba.

Kálmán a testvérem fia, de ő soha nem nevelte, édesanyánknál lakott. Miután a mama meghalt, hozzánk került, de nekünk akkor még fogalmunk sem volt, hogy komoly mentális betegséggel küzd. Ez csak később derült ki – mondta a Blikk-nek Dankó Sándorné.

– Leszoktattuk a drogról és az alkoholról, de továbbra is nagyon furcsán viselkedett. Állandóan dühkitörései voltak, ilyenkor mindent szétvert maga körül. Ezért nem is engedtük egyedül mozogni, mindig velünk volt – tette hozzá.

A nő elmondta, nagyon jó barátságban voltak a megölt idősekkel.

Az biztos, hogy mi soha többé nem akarjuk látni Kálmánt, reméljük, szigorú lesz vele a bíró – jelentette ki a nagynéni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.