Vakcinára vár Karda Bea – a férje már mindkét adag oltást megkapta

Vakcinára vár Karda Bea – a férje már mindkét adag oltást megkapta

Karda Bea
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 16. 23:00
Karda Bea már nagyon várja, hogy megkapja a Koronavírus-vakcinát. Főleg annak a fényében, hogy férje már mindkét dózist megkapta.
Kóré Károly

Karda Bea már egy éve túl van a második melldaganat-műtétjén. Az énekesnő tudja, hogy az ilyen betegségek után öt évnyi tünetmentesség szükséges a gyógyulttá nyilvánításhoz, de nem aggódik különösebben. Kirobbanó formában érzi magát, igaz, a bokája miatt hetente kell tornára járnia. Mostanában leginkább az foglalkoztatja, hogy mielőbb megkapja a koronavírus-elleni vakcinát.

Az énekesnő szerint manapság semmi sem lehet fontosabb a járvány megállításánál. Annak ellenére figyelemmel kíséri a híreket, hogy korábban minden negatív ingertől igyekezett megóvni magát.

– Az ismeretségi körömben többen is elkapták a koronavírust. Szerencsére nem kerültek kórházba, de legyengültek, és otthon kell maradniuk. Most nem találkozhatok velük – árulta el a Borsnak Karda Bea, aki kifejtette: a férje már minkét vakcinát megkapta, de neki még várnia kell a sorára.

– Már szeretnék védetté válni, ezért fontos, hogy mihamarabb megkapjam a vakcinát  fejezte be az előadóművész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.