Aktuális

Második esélyért könyörög a nő, aki tiniként csatlakozott az Iszlám Államhoz

Bors

Létrehozva: 2021.03.18.

Shamima Begum egy frissen bemutatott dokumentumfilmben újabb esélyért könyörög az angoloknak. Az Iszlám Államot támogató és férje lévén ahhoz kötődő fiatal nő jelenleg egy menekülttáborban él. Állítása szerint megbánta tettét, és szeretné, ha visszaengednék szülőhazájába.

Forrás: AFP

Most mutatták be azt a 2019-ben forgatott dokumentumfilmet, ami Shamima Begum életét és mindennapjait követi nyomon a szíriai Roj táborban, miután elesett a terrorista csoport „kalifátusa”. A nő azt követően vált ismertté, hogy brit állampolgárként csatlakozott az Iszlám Államhoz.

A filmben Begum így nyilatkozik Alba Sotorra spanyol rendezőnek:
Azt mondanám az Egyesült Királyság lakosságának, adjon nekem egy második esélyt, mert még fiatal voltam, amikor elmentem.Teljesen átmosták az agyam. Azt szeretném, hogy tegyenek félre mindent, amit a médiában hallottak rólam, és bocsássanak meg nekem!

A brit születésű, de anyja révén bangladesi származású fiatal nő 15 éves korában utazott el Szíriába Londonból két társával, hogy az ISIS-hez csatlakozzon. Miután sikeresen kijutott az iszlám terrorszervezethez, el is vette annak egyik 23 éves harcosa, a holland születésű Yago Riedijk. A rövid életű házasságból a párnak 3 gyermeke született, de mindhárom meghalt a menekülttáborokban uralkodó rossz körülmények miatt. 

Gyermekei elvesztése után a nő öngyilkos akart lenni. Még akkor sem volt ereje menekülni, amikor a bombázások elkezdődtek – meséli a filmben, hozzátéve: úgy érezte, az ő hibája volt, hogy nem menekítette ki hamarabb a gyerekeket.

Begumot a brit kormány 2019-ben fosztotta meg az állampolgárságától, amit a nő a mai napig szeretne visszaszerezni. Egy korábbi bírósági ítélet szerint lett volna rá lehetősége, hogy visszatérjen az Egyesült Királyságba, azonban a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy nem engedi vissza, mivel terrorista múltjával kapcsolatban semmilyen megbánást nem tanúsított.

(Via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek