Ez sokaknak nem fog tetszeni: Szakértők szerint futás közben is kell a maszk

Ez sokaknak nem fog tetszeni: Szakértők szerint futás közben is kell a maszk

levegő
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 05. 10:30
Szakértők szerint szabadtéri sportolás közben is elengedhetetlen a szájmaszk használata. Az Oxfordi Egyetem professzorának jó oka van ezt állítani.
Bors

A Good Morning Britainnek adott interjújában egy szakember azt mondta: kötelezővé kellene tenni a szájmaszk használatát a szabadtéri sporttevékenységeknél, így a futásnál is. Az Oxfordi Egyetem egészségtudományi szakának professzora szerint több szakértő is ezt javasolja.

A koronavírus a levegőben is jelen van, ezért kétségtelenül el lehet kapni, ha valaki belélegzi azt az adott esetben fertőzött levegőt, amit más kilélegzett – mondta a professzor.

Hozzátette: a szabadban kocogók jól tudják, hogy olykor érezhető a másik lihegése közben távozó levegő – ezt belélegezve kétségtelenül fennáll a veszély.

Kocogsz, azt hiszed, jól vagy, később koronavírus-tüneteket produkálsz. Itt tulajdonképpen az történt, hogy inhaláltad a koronavírust. Kaphattad a kutyáját sétáltató idős hölgytől, vagy egy másik járókelőtől is.

– mondta a szakember.

A professzor szerint ezért épp olyan fontos kint is maszkot viselni, mint zárt tereken, hiszen nem tudhatjuk, hol és mekkora fertőzésveszély fenyeget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.