Mint arról a Bors is írt: a koronavírus nem csak az emberi szervezetben, hanem bizonyos tárgyak felületén is képes életben maradni. Sajnos nem kivétel ezalól a bevásárlásból hazahozott élelmiszerek csomagolása, vagy éppen a szatyrok felülete sem, ugyanis a vírus nemcsak a telefonon, a szemüvegen vagy a cipőn, hanem előbbieken is megmarad.
A szakemberek ezért azt ajánlják: bevásárláskor használjunk kesztyűt és alaposan fertőtlenítsük le a vásárláskor használt szatyrot vagy táskát, valamint a megvásárolt élelmiszereket borító anyagot is.
A Bors megkérdezte olvasóit, vajon mennyire ügyelnek erre az apró, ám igen lényeges részletre. A válaszokból az derült ki, hogy bár legtöbben tisztában vannak a veszéllyel, 55 százalékuk bizony a nagy kapkodásban elfeledkezik a csomagolás fertőtlenítéséről; 19 százalékuk pedig, noha a tavaly tavaszi zár alatt rendszeresen tisztított, már leszokott róla. Az emberek 14 százaléka alkalomszerűen fertőtleníti a megvásárolt élelmiszert, és csak 12 százalék azoknak az aránya, akik rendszeresen odafigyelnek a tisztogatásra.
Pedig érdemes figyelni a folyamatos fertőtlenítésre, azzal ugyanis nagyban megelőzhető a vírus továbbadása:
- Ha lehet, érdemes ugyanazt a táskát használni, és a cipővel együtt jól elkülöníthető helyen tárolni. Ajánlott lefertőtleníteni, gyakrabban kimosni, hiszen ezeken a felületeken is megtapadhatnak a vírusok. A gyakran használt tárgyakat, többek között a telefont, a villanykapcsolókat, a kilincseket, a székek karfáját, a használati eszközök gombjait érdemes gyakran lefertőtleníteni - tanácsolta korábban lapunknak Dr. Bense Tamás háziorvos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.