A police.hu beszámolója szerint reggel Székesfehérváron, a Zámolyi úton lévő autóalkatrész-szaküzlet parkolójában egy maszkot viselő férfi egy járművéből éppen kiszálló férfihez lépett, akihez a gyanú szerint gázpisztolyt tartott, és az üzletbe kísért.
Az ott lévőket felszólította, hogy menjenek az eladótérbe és feküdjenek a földre, a vezetőtől pedig a széf kinyitását kérte. Mindeközben a nála lévő eszközzel egy lövést adott le.
Az egyik alkalmazott több ezer forintot adott át az elkövetőnek, aki ezt követően a sértettet az autójába kényszerítette, hogy azzal távozzanak. Néhány perc elteltével a sofőrt megállásra szólította fel, majd kiszállt a kocsiból és gyalogosan elmenekült. A bűncselekmény során senki nem sérült meg.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított eljárást. A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrök két férfit állítottak elő, akik elszámoltatása jelenleg is tart. A nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, és a szükséges bizonyítékok beszerzése érdekében adatokat, információkat gyűjtenek, tanúkat hallgatnak ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.