Koronavírus - Nyálteszt jelezheti a betegség súlyosságát

Koronavírus - Nyálteszt jelezheti a betegség súlyosságát

súlyos
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 20. 13:30
Egy új kutatás szerint összefüggésben lehet a nyálban lévő vírusszint a betegség lefolyásával. Ha ez beigazolódik, az orvosok segítségül hívhatják a teszteket, és alkalmazásukkal életeket menthetnek.
H. N. Zs.

A nyálvizsgálat jelezheti a közeljövőben a koronavírus-betegség lefolyásának súlyosságát. A Science szakmai magazin szerint ez azoknál a betegeknél lehet akár életmentő is, akiknek drasztikus tempóban romlik az állapota. A Bors dr. Rusvai Miklós virológus pro­fesszort kérdezte az összefüggésről.

Az orrnyálkahártyában szaporodik

Amennyiben ez az eredmény igazolást nyer, segíteni fog az orvosoknak a koronavírusos betegek kezelésének tervezésében.

Az egésznek a tudományos háttere az, hogy a vírus az orrnyálkahártyában kezd szaporodni, ami kismértékben még olyan embereknél is lehetséges, akik már védettek – magyarázta a Borsnak dr. Rusvai Miklós virológus professzor. – Ez az ő esetükben csak egy helyi folyamat, nem okoz betegséget. Akkor problémás a dolog, ha a vírus a véráramban is megjelenik. A vírus a nem immunizált embe-reknél az orrnyálkahártyából előbb-utóbb a véráramba tör, majd a vérrel eljut a tüdőbe és különböző egyéb szervekbe is. A nyálban lévő nagyszámú vírusjelenlét azt mutatja, hogy bekerült-e már a véráramba a fertőzés – mutatott rá a virológus. Bár a szájüreg összeköttetésben van az orrüreggel, az a vírus mennyiség, ami az orrüregben képződik, túl kevés ahhoz, hogy a nyálban is magas szintet elérjen.

Ellenanyagok termelődnek a vérben

Dr. Rusvai Miklós szerint, ha a nyálban magas a vírusmennyiség, az már önmagában is jelzés értékű.

Ha elég magas a nyálban a víruskópia-szám, az biztosan jelzi, hogy a vírus bekerült a véráramba, amit virémiának nevezünk. Ha bejutott a vírus a véráramba, az illető biztosan nem védett, hiszen egy immunizált embernél a vírus nem képes a véráramba törni, hiszen a vérben jelen vannak az ellenanyagok – mutatott rá dr. Rusvai, aki azt is elárulta, minél magasabb a vírusszám a nyálban, annál biztosabb, hogy megindult a tüdőfolyamat, ami a betegség súlyosságát idézi elő. – A víruskópia-szám a nyálban egyenesen arányos a betegség várható súlyosságával, ezért valóban nagyon hasznos lehet az orvoslásban. A súlyos állapotot előre jelzi, hogy a nyálban több nagyságrenddel több a vírus, mint az orrváladékban, melyet a szakemberek egyértelműen ki tudnak mutatni, s ebből pontos következtetést tudnak levonni.

Mindenki oltassa be magát!

Ebből a tesztből még az is megállapítható, ki az, aki tömegesen képes fertőzni. Ha magas a kó­piaszám a nyálban, nagy valószínűséggel egy szuperterjesztővel van dolgunk – világított rá dr. Rusvai, aki hozzátette: akár tünetmentes hordozó is lehet szuperterjesztő.

– Ez a felfedezés nem fogja forradalmasítani a vírus elleni harcot. Sokkal inkább azt reméljük, hogy a vakcina megteszi majd a hatását és akkor már nem lesz szükség arra, hogy az orvosok a nyálból kapott eredmények hatására előre kategorizálják a betegeket, hogy kinek, milyen kezelésre van szüksége. Ezért is kell, hogy mindenki beoltassa magát – figyelmeztetett zárszóként a víruskutató.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.