Aktuális

Az időseknél, betegeknél a koronavírus szövődményeinek jóval nagyobb a kockázata, mint az oltóanyagnak

Bors

Létrehozva: 2021.01.27.

Az időseknél, krónikus betegeknél minden orvosi beavatkozás magasabb kockázatot jelent. Mivel a vakcinázás is ezzel jár, a gyártók egyszerűen védik magukat azzal, hogy nem ajánlják számukra saját oltóanyagukat. De arról szó sincs, hogy ártana nekik.

Forrás: Pexels.com

Minden vakcinázás orvosi beavatkozás, és mint minden orvosi beavatkozásnak, ennek is lehetnek kockázatai.

Mivel minden beteg vagy idős szervezet fokozottan érzékeny az orvosi beavatkozásokra, a gyártók inkább igyekeznek elkerülni az esetleges reklamációkat. Ezt úgy érik el, hogy egyszerűen nem ajánlják bizonyos csoportoknak a vakcinájukat – magyarázta Dr. Rusvai Miklós virológus professzor a BorsOnline-nak.

Azoknak, akik valamilyen kockázati csoportba tartoznak, az oltását bizonyos feltételekhez kötik, vagy egyszerűen nem ajánlják, így nem érheti a gyártókat vád. Itt arról van szó, hogy a vakcinagyártók tulajdonképpen túlbiztosítják magukat és ez mindegyik gyártóra igaz. – Nem csak az orosz gyártó kötötte ki, hogy a vakcinája nem ajánlott a krónikus betegeknek – mutatott rá Dr. Rusvai, aki szerint a legtöbb esetben ez a kockázat elenyésző. Vannak vakcinák, amiket óvatosságból terhes nőknek, szoptatós kismamáknak, vagy gyermeket tervezőknek sem ajánlanak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nekik ártana, vagy nem használna az oltás.

Az egészségügyi dolgozók között is voltak olyanok, például idős, nyugdíjkorhatár felett is dolgozó orvosok, akik számára nem volt ajánlott az oltóanyag, mégis megkapták és semmi bajuk nem lett.

Magának a koronavírus-betegségnek sokkal nagyobb a kockázata, mint az oltóanyagnak. Sokkal inkább vállalnám a vakcinázás minimális kockázatát, mint a betegség rizikóját

– hangsúlyozta Rusvai, aki azt is elárulta, a vakcinák használatba vétele után megkezdődik a klinikai tesztek negyedik fázisa, amelynek tapasztalatai alapján idővel több csoportot is ki lehet majd zárni azok közül, amelyeknek jelenleg még nem ajánlott a vakcina használata. Így egyre szélesebb körben lehet alkalmazni az adott oltóanyagot.

Sajnos kétségtelen, hogy sokaknak fenntartásaik vannak a keleti vakcinákkal szemben. Az azonban, hogy egy vakcinával kapcsolatban akár lehetnek óvatossági előírások, nem azt jelenti, hogy nem lehet használni, hanem azt, hogy még fokozottabban oda kell figyelni az esetleges mellékhatásokra – zárta a szakember, aki hozzátette, nagyon szerencsésnek tartja, hogy az oltási igazoláson szerepel, kit melyik vakcinával oltottak be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első csókjukról vallott a TV2 csodás szerelmespárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125045_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem tudod, mit főzz a hétvégén? Dupla menüsorral segítünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139608_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405310
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni