Orbán Viktor: Győzött a józan ész, megvédtük a magyar szuverenitást és a magyarok pénzét

Orbán Viktor: Győzött a józan ész, megvédtük a magyar szuverenitást és a magyarok pénzét

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 14. 14:38
Orbán Viktor beszámolt az uniós csúcs eredményéről.
Bors

Orbán Viktor felszólalása elején közölte, hogy egy 6 hónapos tárgyalássorozat ért véget. Európa nehéz helyzetben van - tette hozzá. Orbán Viktor elmondta, hogy a német elnökség célja a kontinens modernizálása volt, és a helyreállítási alap révén kezelni lehet a gondokat. Szólt arról is, hogy több európai ország nagyon súlyos gazdasági helyzetben van, az államadóság szintje több helyen 100 százalék felett van. A német javaslat a Next Generation alap volt. Ez egy adósság, és ettől a magyarok nem voltak boldogok - tette hozzá. Minden euróért előbb, vagy utóbb meg kell dolgozni. A szolidaritás miatt elfogadtuk ezt a válságkezelési koncepciót. 

Orbán Viktor elmondta, hogy az Országgyűlés által elfogadott határozat alapján fogadták el a megállapodást júliusban. Július és november között a németek az EP-vel arra jutottak, hogy ideológiai és politikai feltételekhez kötik a pénzügyi segélyt - mondta a kormányfő. Nagyon durva hangnemben támadták ezekben a hónapokban Magyarországot és Lengyelországot. Felidézte, hogy egyes német tisztségviselők az ország kiéheztetéséről beszéltek. Később bejelentettük, hogy vétózni fogunk a lengyelekkel együtt - idézte fel a kormányfő. Végül a múlt héten győzött a józan ész, megvédtük a magyar szuverenitást és a magyarok pénzét. Ezért Lengyelországnak köszönetet kell mondani - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Ezzel a döntéssel sikerült Európa egységét megőrizni - mondta a kormányfő. Elhárult az a veszély, hogy bevándorlókat Magyarországra lehessen erőltetni. Az elért eredmények magasabb horizontja, hogy megmaradt Európa egysége, nyilvánvalóvá vált, hogy az EU csak nemzetek közösségeként tud működni - mondta a kormányfő. 

COVID 2/34. Brüsszel után, napirend előtt // After Brussels, before the start of daily business

COVID 2/34. Brüsszel után, napirend előtt // After Brussels, before the start of daily business

Közzétette: Orbán Viktor – 2020. december 14., hétfő

Orbán Viktor közölte, hogy a küzdelem arról is szólt, hogy Soros György befolyása milyen mértékben fog érvényesülni Európában. Végül kimondták, hogy az EU megőrizte egységét, és a megállapodás egyértelművé teszi, hogy Európa a nemzetek és államok szövetsége. Még vannak küzdelmek: a bizottság szerint folytatni kell a migránsok behozatalát, és lakást kell nekik adni. 34 millió migránsnak akarnak szavazati jogot, valamint az asztalra került egy gender-akcióterv. Minden erővel ellenezzük a migrációs és a gender-terveket - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a bevándorlók helyett a családalapítást kell támogatni.

Szólt arról is, hogy a koronavírus második hulláma egész Európában csúcsokat dönt. A koronavírus nem enged a szorításból - mondta a kormányfő. Az európai kormányok szinte mindenhol szigorítanak - tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy nehéz hetek várnak még ránk, de elérhető közelségben van a vakcina - tette hozzá. Az első adag oltóanyagra december utolsó napjaiban számíthatunk - mondta a kormányfő. 

Orbán Viktor közölte, hogy kész az oltási terv, és lehet jelentkezni a vakcinára. Keleten és nyugaton is tárgyalunk a vakcináért, nagy küzdelem zajlik a gyógyszergyártók között - tette hozzá. Minden komolyan vehető céggel leszerződtünk, és mindent megteszünk azért, hogy minél hamarabb legyen vakcina, mert minden élet számít - mondta a kormányfő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.