A kormányzati elképzelések szerint az oltási kampány során elsőbbséget fognak élvezni bizonyos betegségek fennállása esetén a 70 évesnél idősebbek. A cél: a lehető legmagasabb beoltottsági arány elérése a rizikócsoportokban.
Végül 2021-ben önkéntes és ingyenes alapon a teljes lakosságot beoltanák a vírus ellen.
Felkészülünk arra, hogy minél hamarább megkezdhessük az oltásokat.
Januárban szeretnénk ezt megtenni" - jelentette ki Jüri Ratas észt miniszterelnök a tallinni parlamentben mondott beszédében.
"Míg tavasszal a közelgő nyár adott erőt nekünk, most a hamarosan érkező oltóanyagokra számíthatunk. Ha minden úgy alakul, ahogy azt most joggal feltételezhetjük,
úgy a jövő ősz más lesz, nemcsak Észtországban, de mindenütt a világon"
- húzta alá Ratas.
A nap folyamán a szomszédos Litvánia további intézkedéseket vezetett be a járvány megfékezésére, és január 31-ig meghosszabbította az országos karantén hatályát. A főbb országutak mentén, az önkormányzatok határain ellenőrző pontokat állít fel a rendőrség a karanténelőírások betartásának vizsgálatára - közölte Agne Bilotaite, a balti ország belügyminisztere. Hozzátette, hogy a hadsereg is segíteni fog katonai rendészekkel a járművek úti céljának ellenőrzésében.
Mintegy 250 ilyen ellenőrző pontot terveznek létrehozni. Bilotaite szerint jelenleg egyeztetnek a védelmi minisztériummal és a tárca felügyelete alá tartozó Lövész Egylet önkéntes katonai szervezettel az őrszolgálat ellátásáról.
A litván belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az utcákon is fokozzák a rendőrségi jelenlétet.
Litvániában csak a lakhelyük szerinti településeken mozoghatnak szabadon az emberek, az önkormányzatok területének elhagyása csak munkavégzés, orvosi ellátás, illetve közeli hozzátartozók temetése esetében engedélyezett.
A 2,8 millió lakosú Litvániában eddig 96 452 fertőzöttet jelentettek, akik közül 863-en hunytak el.
A csaknem kétmillió lakosú, szomszédos Lettországban 26 472 az azonosított fertőzöttek és 357 az elhunytak száma.
Az 1,3 millió lakosú Észtországban 18 682 a regisztrált fertőzöttek száma, és a járvány eddig 157 ember életét követelte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.