Először szólalt meg fia Benkő László halála óta: Nem tudom meggyászolni az apámat

Először szólalt meg fia Benkő László halála óta: Nem tudom meggyászolni az apámat

Omega
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 01. 06:00
Bors

Benkő László fia, Balázs a Ripostnak elmondta, egyelőre az elvárásoknak igyekszik eleget tenni, valójában csak pillanatokra fogja fel, hogy édesapja nincs többé.

Nem tudom meggyászolni az apámat, egy percem sem volt még rá. Aznap amikor örökre elment, több mint 600 üzenetet kaptam és azóta is sorra érkeznek, a tisztelői megemlékeznek róla. A minap egy hivatalos ügy miatt, a telefonját is be kellett kapcsolnom és azon is rengeteg búcsúüzenet volt - mesélte a lapnak Balázs.

Ez is érdekelheti!

Kiderült mikor és hol helyezik örök nyugalomra Benkő Lászlót

Szívszorító üzenetet küldött Demjén Ferenc a gyászoló Omega zenekarnak

Szívszorító: így emlékezik Nagy Feró elhunyt barátjára, Benkő Lászlóra

Szerinte a koronavírus közvetve ugyan, de hozzájárult apja halálához.

„Apu mindig várt valamit, céljai voltak, ebből gyűjtötte az erőt. Attól, hogy a vírus miatt nem lehetett fellépni, kimozdulni, egyre rosszabb hangulatba került. Alig várta, hogy a kezébe fogja az új Omega lemezt és a róla szóló könyvet. Milyen a sors? Halála napján érkezett meg mindkettő, de már nem láthatta azokat. Meggyőződésem, hogy közvetve ugyan, de a koronavírus miatti bezártság gyorsította fel apám betegségét” – mondta a Ripost-nak Balázs.

Benkő Lászlót holnap, december 2-án a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra egy szűk körű temetés keretein belül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.