Aktuális

Szita Bence nevelőapja túl akarta élni kisfia gyilkosait – kiderült, mi volt az utolsó szava

Bors

2020. november 5. csütörtök 08:30

Hosszan tartó betegség után életét vesztette Szita Bence nevelőapja. Gyöngyi Sándornak teljesült a legnagyobb kívánsága: túlélte a kisfiú gyilkosait.

Másodszorra kellett szembenéznie a gyilkos kórral Gyöngyi Sándornak, de sajnos ezúttal felülkerekedett rajta a betegség. A régóta hangoztatott álma már beteljesült, így legalább egy minimális elégtétellel a szívében hagyhatta itt a földi létet.

Beteljesedett az elégtétel

Az élet szerencsére igazságo­san leosztotta a lapokat és végrehajtotta a halálos ítéleteket. Végre beteljesedett az elégtétel, és hosszú idő után elkezdődhet a lelki megnyugvás időszaka – ezt nyilatkozta a Borsnak Gyöngyi Sándor tavaly októberben, miután a rabkórházban meghalt a Szita Bence kegyetlen meg­gyilkolásáért felelős trió utolsó tagja is. Az 55 éves férfi akkor arról is beszélt, hogy a hasnyálmirigyrákot egyszer már nemrég leküzdötte, másfél hónapja azonban áttétek alakultak ki a májában. Ahogy fogalmazott, másodszor kell szembenéznie a gyilkos kórral, de a jó hír olyan pluszerőt és energiát ad neki, ami biztosan elegendő lesz ahhoz, hogy ismét felülkerekedjen a betegségen. Gyöngyi Sándornak újabb kezelésekre kellett járnia, aminek a mellékhatásait férfiasan, méltóságteljesen viselte. Mint mondta, ki akar mászni a gödörből, s ahogy korábban is említette, a gyilkosok halálhíre többet ér számára egy kemoterápiás kezelésnél.

Erőn felül küzdött a hasnyálmirigyrákkal

Erős dózist kapok, amitől na­gyon nehéz a mozgás. A lányommal élek, ő minden segítséget megad a hétköznapokban – tette hozzá utolsó beszélgetésünk során a férfi, akinek a halálhí­rét a lánya közölte tegnap délelőtt. Gyöngyi Lillával telefonon be­széltünk. Azt mondta, a közös fényképeiket közzétehetjük, és azt a bejegyzést is, amit a közösségi oldalán osztott meg édesapja halála után.

Végső üzenet: Veled leszek, kis Maszat!

Köszönöm, hogy velem voltál, Apu, amikor Bencus elment közülünk, de nem lehetek önző, hogy csak velem légy, most menj Bencushoz, hisz neki is szüksége van rád! Hálás vagyok a világmindenségnek, hogy az életem részei lehettetek a materiális világban, nekem még sok teendőm van itt, de majd ha eljő az idő, egyszer találkozni fogunk! Vigyázzatok egymásra! – búcsúzott édesapjától Gyöngyi Lilla.

– Hálás vagyok érte, hogy az utolsó napján foghattam a kezét, és akkor kaptam tőle egy csodálatos ajándékot. Minden erejét összeszedve az utolsó szava az volt: „SZERETLEK” – tette hozzá Lilla, aki édesapja búcsúleveléből is idézett. „Nem köszönök el tőled, mert ahogy ígértem is, mindig veled leszek, kis Maszatom, ott leszek a szélben, egy lehulló levélben” – így fogalmazott Szita Bence nevelőapja a lányának írt búcsúlevelében. Az utolsó hetekben Sándor – amíg az ereje engedte – rengeteget kirándult Lillával, hogy minél többet láthasson a földi világból. Talán most újra találkozhat és együtt lehet a kis Bencével.

Élve eltemették

2012. október 29-én tűnt el Szita Bence. A fiút napokig keresték, végül csak megkínzott holttestére bukkantak rá. A kisfiút megverték, ásóval súlyos sérüléseket ejtettek rajta, majd élve eltemették. A gyilkosságot nevelőapja párja, Polcz Erika tervelte ki. Két segítője volt: Bogdán József és Kertész József. Mindhárman tényleges életfogytot kaptak. Az örök börtöntől a halál szabadította meg őket: a nő még 2017-ben, a férfiak pedig a tavalyi évben haltak meg daganatos megbetegedésben.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kocsijában lőtték agyon a neves üzletembert

origo.hu

Meztelenül jógázik a hatalmas mellű Playboy-modell - fotók

borsonline.hu

12 éven át erőszakolt meg az apám, attól féltem, meg is fog ölni

vg.hu

A színfalak mögött elégedetlenséget szült az ukrán tagjelölti státusz

life.hu

Megunta a régit, stílust váltott II. Erzsébet brit uralkodó

mandiner.hu

Blinken és Scholz szerint egyedül az oroszok a felelősek az élelmezési válságért

origo.hu

Döbbenet, mire használnák a sisakot, amely jelez, ha viselője pornót néz

astronet.hu

A metafizika 7 törvénye: így élhetsz harmóniában az univerzummal

origo.hu

Gyógyszerkészítmény az emésztési zavarok ellen (x)

mindmegette.hu

3 recept GYOZA gombóccal, ami azonnal a család kedvence lesz (x)

borsonline.hu

A 14 éves iskolás fiú összeesett és meghalt 30 perccel azután, hogy azt mondta a nagyinak: „Szeretlek”

origo.hu

Horvátország tele van természettel…(x)

További cikkek

Bűntény

Kukába dobta kisunokája holttestét a horrormama

Vallomás

12 éven át erőszakolt meg az apám, attól féltem, meg is fog ölni