A koronavírus terjedése miatt újra egyre több munkáltató áll át home office üzemmódra. A világjárvány első hullámában ez nagyon nehéz helyzetbe hozta nem csak a munkaadókat, de a jogászokat is. S bár készülőben van a Munka törvénykönyv módosítása, de olyan gyorsan érkezett a második hullám, hogy még nem készült el. A jogalkotók éjt nappallá téve dolgoznak az új szabályokon, első körben tisztázták az otthoni munkavégzésre vonatkozó szabályokat, és havi támogatást ítéltek meg a munkavállalóknak.
A szerda éjszaka megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy friss rendeletet alkotott a kormány a veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról. Az új szabály szerint most már igazolás nélkül is elszámolható havi 16 ezer forint. Ehhez a munkavédelmi előírásokon igazítottak és a távmunka miatt adott költségtérítés elszámolásánál alkottak egy új szabályt.
A távmunka során a dolgozónak vannak költségei, például internet, fűtés, villanyhasználat, ezt most maximum havi 16 ezer forinttal támogathatja a munkáltató. Ennek azonban feltétele, hogy a magánszemély a távmunkavégzéssel összefüggésben az internethasználattal, illetve a munkavégzési hely bérleti díjával, rezsijével kapcsolatban más költséget ne számoljon el.
– Ez az érvényes havi minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg, jelenleg 16 100 forint – mondta dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd.
– Ezt az összeget nem kell külön igazolnia a munkavállalónak, aki otthon végzi a munkáját, az igényelheti. Ez mindenkinek jó, egyfajta költségmegosztás.
A kormány rendelete értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt a munkáltatók és a munkavállalók a Munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó előírásaitól eltérően is megállapodhatnak.
– A távmunka, ugyanúgy mint tavasszal, az életünk részévé vált – mondta dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd.
– A távmunka új szabályai megkönnyítik a munkáltatóknak, és a munkavállalóknak is a dolgát. Ez azt is jelenti, hogy már nem kell ellenőrizni, nem kell precízen összehangolni, hogy hogyan, hol végzi a dolgozó a munkáját. Az ügyvezető tájékoztatja, hogy milyen biztonsági szabályoknak kell megfelelnie a dolgozónak, valamint milyen egyéb szabályokat lát fontosnak, de a munkavállaló egyénileg dönt arról, hogyan és hol végzi a távmunkát. Sokkal kevesebb adminisztrációval jár ennek elrendelése. Ettől függetlenül azt javaslom, hogy a cég készítsen home office szabályzatot, ez sokkal könnyebbé teszi mindkét fél dolgát. Ebben ki lehet térni például a céges eszközök használatára is.
A szakértő szerint a home office szabályzatban az otthoni munkavégzés közben megtörténő balesetekre is érdemes kitérni.
– Az otthoni munkavégzés különleges helyzetet teremt. Ilyenkor az otthon végzett munka közben elszenvedett baleset megalapozhatja a munkáltató felelősségét – magyarázta dr. Havas-Sághy Gábor.
– Ilyenkor valamilyen támogatásra, táppénzre jogosult a dolgozó. A munkahelyi balesetről van konkrét rendelkezés, azt is tudjuk, hogy az otthon végzett munka szabályos munkavégzésnek számít. Az otthoni távmunkavégzés azonban sok kérdést felvet, különös tekintettel arra, hogy a munkavégzés természetéből adódóan a munkavállalónak nagyobb önállósága van a munkavégzés és a szervezés tekintetében is. Mint ahogy abban is, ha valaki a lakásában szenved balesetet, miközben dolgozik, az munkahelyi balesetnek számít, de csak akkor, ha ez a munkavégzéssel közvetlen kapcsolatban áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.