Aktuális

Három életet ment meg egyetlen véradó

Bors

Létrehozva: 2020.11.25.

A tudomány mai állása szerint a vér kizárólag véradással pótolható. A vér nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben. A hazai egészségügyi intézmények ellátása éves szinten körülbelül 390 000 véradással biztosítható. Ez azt jelenti, hogy napi 1600–1800 véradóra van szükség.

Forrás: Shutterstock

Folyamatosan szükség van a frissre

Vérátömlesztésre elsősorban a nagy vérveszteséggel járó balesetek sérültjeinek ellátásakor és műtétek során van szükség. Számos sú­lyos betegség, mint a vér­képzőszervi vagy rossz­indulatú betegségek is jó eséllyel gyógyít­hatók, de a kezelés során a betegnek folyamatosan vérkészítményt kell kapnia.

Minden egység levett vérből háromféle vérkészítményt állítanak elő, amit akár három különböző beteg is megkaphat. A véradás során levett vérből előállított legrövidebb lejáratú vérkészítmény, a trombocitakészítmény csupán 5 napig használható fel, ezért nagyon fontos a véradások folyamatossága – mondta dr. Nagy Sándor, az OVSZ szakmai fôigazgató-helyettese.

4,5 decit vesznek le

A véradónak először egy kérdőívet kell kitöltenie az életvitelről, a betegségekről, gyógyszerszedési szokásokról. Ezután a megszúrt ujjbegyből vett vérből meghatározzák a vércsoportot, majd vérnyomást, pulzust mérnek.

Egy véradáson 4,5 deci vért vesznek le, és mellette még három kémcsőnyi vért.

Erre az utólagos ellenőrző vizsgálatokhoz van szükség. Maga a vérvétel ideális esetben 5–10 percig tart, a teljes folyamat az előzetes orvosi vizsgálattal és a kérdőív kitöltésével együtt sem szokott hosszabb lenni 1,5 óránál. A véradáshoz elengedhetetlen szűrővizsgálatokat – HIV, Hepatitis A és Hepatitis B, szifilisz – anonim módon végzik el, akárcsak a hagyományos szűrővizsgálatoknál. Ha ezekből bármelyik eredmény pozitívnak bizonyul, arról a véradót tájékoztatják, és a véradásból kizárják. 

Ki adhat?

Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti egészséges felnőtt ember. Munkanapokon országszerte 60-70 helyen lehet vért adni. Véradás előtt lehet enni, lehetőleg nem zsíros, nehéz ételt, és nagyon fontos, hogy elegendő folyadékot igyon a donor. Férfiak akár 5-ször, nők maximum 4-szer adhatnak vért évente, két teljes véradás között legkevesebb 56 napnak kell eltelnie.

Kiss Gergely: Jó lett volna korábban kezdeni

Kiss Gergely: Jó lett volna korábban kezdeni Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, kétszeres Európa-bajnok és világbajnok vízilabdázó. – Végigjártam a sokak által ismert folyamatot, hogy gyerekkoromban irtóztam a vérvételtől. Még az is előfordult, hogy már sportolóként is rosszul lettem közben. Aztán amikor felnőtt sportolóként megtudtam, hogy a kórházaknak milyen fontos a véradás, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mégiscsak beálljak a véradók közé. Ez egy hosszú folyamat volt, és nem örülök annak, hogy nem kezdtem el korábban. Amikor Sportágválasztóra jöttek a vérellátótól, hogy lehet vért adni, akkor évről évre én is adtam. Addigra a sportolók kötelező vizsgálatai, vérvételei miatt már megszoktam a tűt, és nem volt problémám vele. Akkor már az öröm fontosabb volt mindennél, hogy ezzel valakin segíteni tudok. Egyelőre tíz alatt vagyok az alkalmakkal, de még fogok adni vért.

Szandi: Segíteni akarok másokon

Szandi a hazai popkultúra egyik meghatározó egyénisége. Énekel, táncol, és három gyerek édesanyja. – Hétszeres véradó vagyok. Tizenkilenc éves voltam, amikor először vettem részt véradáson, arra is abból a megfontolásból mentem el, hogy segítsek másokon, és a tudattal, hogy a véremmel életet menthetek. Erről most is így gondolkodom. A mai világban, amikor rengeteg rosszindulatú hozzászólással találkozunk, akkor szükségem van arra, hogy akár véradással is jót tudjak tenni. Számomra a zene is ilyen cél, mert hiszem, hogy a zene is tud gyógyítani. Az is jó érzéssel tölt el, hogy most Balázs Fecónak akarnak plazmaadással segíteni emberek. Ha átestem volna a koronavírus-fertőzésen, neki is segítenék.

Ilyenek a különböző vércsoportok

Négyféle vércsoportot különböztetünk meg. Magyarországon a leggyakoribb az A-s, legritkább az AB-s.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714971311
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191840_auto_resized.png
metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971311
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák