Aktuális

Operatív törzs: A vírus terjedését az egyéni védekezéssel kell megállítani

Bors

Létrehozva: 2020.10.31.

Amíg lehetséges, az egyéni védekezésre támaszkodik a kormány - hangzott el az operatív törzs szombati tájékoztatóján.

Forrás: YouTube

Amíg az egyéni védekezéssel gátat lehet vetni a vírus terjedésének, addig a kormány erre támaszkodik, s ennek egyik jelentős állomása, hogy jövő hétfőtől kibővül a védőmaszk használatával kapcsolatos szabályozás - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombaton a közmédiának.

Lakatos Tibor elmondta, Magyarországon a járvány terjedésének megakadályozása mellett figyelembe kell venni azt is, hogy az ország nem állhat le, hiszen a második hullám sokkal hosszabb ideig tart, mint a tavaszi első hullám. Ezért a korlátozó intézkedéseket megfontoltan kell bevezetni - tette hozzá.

Hangsúlyozta, jövő hétfőtől a nyilvános, zenés-táncos rendezvényeken, a vendéglátó egységekben is kötelező lesz a védőmaszk használata akkor, amikor a vendégek éppen nem fogyasztanak semmit.

Változás lesz az is, hogy például a boltokat ezentúl a rendőrség is ellenőrizheti, nemcsak a kereskedelmi hatóság.

Sőt, a rendőrség szankcionálhatja is azokat az üzleteket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket - hívta fel a figyelmet Lakatos Tibor, hozzátéve, a figyelmeztetéstől az egymillió forintos bírságig terjedhet a büntetés, de akár be is zárhatják az üzletet.

Kiemelte, a hatóságok számítanak az állampolgárok együttműködésére, és azt kérte, hogy mindenki segítse a járvány "kordában tartására" tett intézkedéseket.

Közölte azt is, eddig a járványügyi szabályok megsértése miatt kiszabott szankciók 43 százaléka figyelmeztetés volt. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök inkább figyelmeztettek, de "ennek az időnek most már vége van", mert nagyon megnőtt az új fertőzöttek száma - hangsúlyozta.

A halottak napi megemlékezések kapcsán elmondta, fontos, hogy aki közösségi közlekedéssel utazik a temetőbe, viseljen maszkot, a sírkertekben pedig tartsák egymástól a megfelelő távolságot, és ott is, tehát szabadtéren is viseljenek maszkot, ha például csoportosan emlékeznek elhunyt szeretteikről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991422
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991422
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991422
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika