Aktuális

Kádba fojtotta egyéves kislányát a kőbányai anya - Szörnyű részletek derültek ki - 18+

B. B.

Létrehozva: 2020.10.15.

Szörnyű részletek derültek ki a tébolyult kőbányai gyermekgyilkos anya, P. Orsolya rémtettéről . Az anya vízbe fojtotta egy­éves kislányát, ezután még halott gyermeke mellett időzött, majd egy ideig az utcán bolyongott, végül feladta magát a rend­őrségen.

Forrás: Shutterstock

Mint arról a Bors beszámolt: még a XVIII. kerületi rendőrök is megdöbbentek az őrsön, mikor a 38 éves P. Orsolya egyszerűen besétált hozzájuk egy napfényes délután, és közölte, hogy előző nap meggyilkolta egyéves kislányát. A zsaruk azonnal kimentek az asszony Ha­vanna utcai lakására, ahol valóban megtalálták a kis Lilike holttestét. Most kiderült, hogy a zavarodott asszony a gyilkosság egyik legkegyetlenebb módját választotta: a kádba fojtotta a csecsemőt.

A helyieket megdöbbentették a történtek, ugyanis addig mindenki gondoskodó, gyermekét rajongásig szerető családanyának ismerte a nőt. Ottjártunkkor arról beszéltek, hogy az asszonyt vélhetően súlyos trauma érhette, ugyanis az addig kiegyensúlyozott és boldog anyuka labilissá vált a gyilkosság előtti hónapban.

Kezeletlen mentális zavar miatt előfordulhat, hogy valaki akár a saját gyermeke ellen forduljon. Ha ugyanis valaki belesüllyed egy pszichotikus, ködös, zavart állapotba, a tudata mó­dosul, és elveszítheti a realitásérzékét. Ezt kísérheti téveszme, vagy akár hallucináció is – magyarázta a Borsnak Makai Gábor pszichológus.

Ez is érdekelheti!

Csak az apa és a kisbaba maradt életben az összegyűrt „konzervdobozban”: anya és három gyermeke is odaveszett a horrorbalesetben

Pár hetes baba sült halálra az autóban, miközben édesanyja órákig maszturbált a házban

„Megbocsátok, a gyűlölet nem hozza vissza a gyerekem” – Rita nem haragszik a fiúra, aki 15 éves lánya halálát okozta

– Ezenkívül feltételezhető a súlyos személyiségzavar is, melynek következtében impulzuskontroll-gondok léphetnek fel, ebben az esetben pedig az illetőt elárasztja a harag és az indulat. Minél szélsőségesebb a cselekedet, annál valószínűbb, hogy személyiségzavar áll fenn – tette hozzá a szakember. A P. Orsolya ellen folyó nyomozást most lezárták, az iratokat átadták az ügyészségnek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek