Aktuális

Vajna Timi ismét mélypontra került Andy miatt

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

Szerelme sem tudja feledtetni Andy emlékét.

Vajna Timi és szerelme jelenleg Kaliforniában töltik az önkéntes karantént, így Andy Vajna sírját az özvegy húga, Lilla látogatja. 

Timi azonban még most sem tudta teljesen elengedni gyászát, hiába telt el több mint egy év, és érkezett hozzá a boldog szerelem, mégis mélypontra tud kerülni, ha eszébe jutnak a közös emlékek. 

 Hiányzol Andy, Még mindig vannak jobb és rosszabb napok...most épp elég mélyre kerültem.

– írta az Instagram story-ban Vajna Timi. 

Mint ismert, tavaly január huszadikán vesztette életét otthonában Andy Vajna. Felesége Vajna Timi ekkor éppen Amerikában tartózkodott, de a hír hallatán azonnal hazarepült Magyarországra. 

VajnaTimi teljesen összetört Andy elvesztésétől, közel fél évig bezárkózva gyászolta a producert. Rengeteg emléket osztott meg az életükről, a 2013-ban kötött házasságukról is sok gyönyörű képet tett közzé. Úgy érzi, nem tud elég hálás lenni Andynek. 

Mostani szerelmét is egykori férjének köszönheti, akivel idén januárban lobbant lángra közöttük a szerelem. Zoli jó baráti kapcsolatban volt Andy Vajnával, így már a gyász időszakban is támasza volt az özvegynek. A támaszból barátság lett, ez pedig szerelemmé alakult. Eleinte igyekeztek titokban tartani kapcsolatukat, de érzelmeiket márciusban nyilvánosan is vállalták. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek