Celeb

Belefogyott a gyászba – Pszichológus helyett jósnő támogatja Vajna Tímeát

K. K.

Létrehozva: 2019.02.04.

Vajna Tímea három héttel ezelőtt, január 20-án veszítette el férjét, Andy Vajnát, akivel mind a mai napig spirituális kapcsolatban áll. A fiatalon megözvegyült asszony töretlenül hisz a köztük lévő láthatatlan kötelékben, ami 49 napig tartja a földön az elhunyt producer lelkét.

Palácsik Timi és Andy Vajna viszonyáról először 2011 februárjában lehetett hallani, ami alaposan megosztotta a közvéleményt. Kapcsolatukat sokan kérészéletűnek tartották, ám szerelmük a kétkedők ellenére is kiállta az idő próbáját. Az együtt töltött nyolc évük és hat évig tartó házasságuk alatt azonban továbbra is számtalan támadásnak voltak kitéve, legfőképpen a feleség, akit a rosszakarók a férje gyászolásában sem hagytak nyugodtan.

A család egyik közeli barátja a január 20-án bekövetkezett váratlan tragédia után elmondta lapunknak, hogy az özvegy próbál minden negatív energiát kizárni az életéből, és inkább Vajna bú­csúztatójának szervezésére koncentrál, ami múlt csütörtökön, a Fiumei úti sírkertben volt. A zártkörű gyászszertartáson Timi megtörten, magába roskadva, könnyek között búcsúzott a férjétől. Már ott is látszott, hogy csak árnyéka egykori önmagának. Szakemberek szerint a temetés után a gyászfeldolgozás egy újabb szakaszába lép. A neheze csak ekkor következik. De vajon ki segít a fiatal nőnek?

– Timi a férje elvesztésekor még fel sem fogta, hogy Andy már nincs többé. Szerintem csak a temetésen tudatosult benne, hogy örökre elment. Eddig tartotta magát, és erős volt, de most kezd összeomlani. Nem eszik, nem iszik, és állandó rosszullétek gyötrik. Több mint öt kilót fogyott, le van gyengülve, és fogalmam sincs, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek… – mondja aggódva a filmügyi kormánybiztos egyik ismerőse, aki szerint az özvegy családja egy percre sem hagyja magára Timit.

– Állandó felügyelet alatt áll, mindig van vele valaki. Vagy a szülei, vagy a testvére, vagy a barátai látogatják meg, Rá­adásul még hátra van az amerikai búcsúztató is, most épp az­zal van elfoglalva. Ha minden igaz, akkor azt február kö­zepén fogják megtartani, utána azonban úgy tudom, hogy egy időre hazaköltözik, mert még rengeteg elintéznivalója van Magyarországon. Ráadásul még Andyvel is dolga van… – taglalja sejtelmesen a neve elhallgatását kérő barát, aki szerint a feleséget manapság egyre jobban foglalkoztatja a spiritualitás, a láthatlan világ.

– Timit mindig is érdekelte az ezotéria, a fájdalmát sem pszichológussal tárgyalja meg, hanem a családjával és a férjével. Bármennyire is furcsán hangzik – fűzi hozzá a bennfentes, aki szerint a feleség mind a mai napig spirituális kapcsolatban áll az elhunyt filmproducerrel.

Egyes spirituális elméletek szerint ugyanis a halál után az ember lelke 49 napon át még itt van közvetlenül a Föld-szféra közelében, és sok eseményt figyelemmel követ, például a saját temetését. Egyes vélemények szerint a halál után kitágulnak az elhunyt érzékszervei, és így belelát az emberek lelkébe, gondolataiba, ezzel egy utolsó lehetőséget kapva arra, hogy tisztázza és lezárja a kapcsolatait a szeretteivel.

– Erről pedig Timi is így vélekedik. Elmondása szerint Andy halála után újra egymásra találtak, többször is beszélgettek, érezte a jelenlétét, és igyekszik abban a bizonyos negyvenkilenc napban mindent tisztázni, amit már nem volt lehetőségük megbeszélni. Jósnővel kel és fekszik, folyamatosan kártyát vet magának, és egyre jobban beleássa magát az ezotériába. Úgy hiszi, hogy a következő életükben még találkoznak a férjével, lesz dolguk egymással.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...