Egy birminghami rendőr kegyetlenül összerugdosott egy 15 éves kamasz fiút az utcán.
A brutális incidenst egy térfigyelő kamera rögzítette, ami előtt egy perccel korábban még nyugodtan sétált el a rendőr és a fiatal fiú egymás mellett. Pillanatokkal később azonban már azt rögzítette a kamera, hogy a járőr ököllel üti, lefogja a fiút, majd miután a földre vitte, a fejét rugdosta tiszta erőből.
A szemtanúk szerint semmi szükség nem volt az erőszakra, hiszen a fiú együt működött a rendőrökkel, akit kábítószer birtoklás gyanúja miatt akarták bevinni az őrsre április 12-én.
– Sokkot kaptam amikor megláttam, hogy a járőr mit tesz azzal a szerencsétlen gyerekkel. Még ha valóban volt is nála drog, együttműködött a hatósággal, nem volt szükség erre a brutális erőszakra – mesélte elborzadva egy szemtanú aki végignézte az egész jelentet.
Az nem derült ki, hogy a fiúnál valóban találtak-e kábítószert, és azt sem hozták nyilvánosságra, milyen sérüléseket okozott neki az agresszív járőr. A rendőrség jelenleg is vizsgálja az ügyet a videofelvételek és a szemtanúk vallomásai alapján.
A nyomozás idejére azonban nem függesztették fel a rendőrtisztet, de áthelyezték egy másik körletbe.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.