Állatoktól hangos a hajnali erdő

Hazánkban példa nélküli az az összefogás, ami a koronavírus-járványt kíséri. Szinte minden ember igyekszik segíteni azzal, amivel épp tud. Harmath Bea nagy természetjáró, kiismerte már a közeli erdőket, mezőket, a szél járását, és tudja, mi­kor, hol, milyen ál­lattal találkozhat. Arra gondolt, ezt a boldogságot most minden­kivel megosztja. A Maradj Otthon! Face­book-cso­port­­ba szá­zával tölti fel ké­peit, amelyekről szarva­sok, őzek, nyulak, rókák sandítanak be a nappalinkba. Az emberek nem győznek csodálkozni, hogyan lehet egyszerre ennyi állatot látni. Bea a Vasárnapi Borsnak elmesélte a titkát.

Kecses őzek és végeláthatatlan tájak

Édesapám fél életét az erdőben töltötte. A természet minden rezdülését ismerte, eggyé váltak. Kisgyermekkorunkban legalább egyszer minden évszakban beültetett engem és a nővéremet az autóba, és kivitt a közeli erdőbe. Ismertük a fákat, a növényeket, az illatokat, a madarak énekét, a patak csobogásának lágy hangját, és tudtuk, hogy ha türelmesen várunk, a kedvenc tisztásunkon feltűnnek az őzek is. Mindig eljöttek, és hagyták, hogy tisztes távolból gyönyörködhessünk bennük. A természet és az állatok iránti rendíthetetlen hűségem megmaradt, gyakran járom és csodálatosnak találom a környező vidéket. Azonban, ha be­csukom a szememet, ma is a végeláthatatlan tisztáson állok, és fülemben a távoli szél susogása és édesapám hangja cseng. Ezért is voltam kíváncsi az amatőr fotósra.

Nagy sikere van a fotóinak

Bea mindennap kimegy az erdőbe, még mielőtt megjelenik a napkorong az égen.

– Hajnalban kelek, hogy láthassam azt a zsongást, ami akkor van. Ilyenkor a család még alszik, így nem tőlük veszem el az időt – meséli átszellemülten Bea, akinek kreatív vállalkozása van. – A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor bevezették a kijárási korlátozásokat. Én is tapasztaltam, hogy alábbhagyott a forgalom, csendesebb lett a környék. Ami néhány nappal később hajnalban tárult a szemem elé, az valami döbbenetes volt. Ezért is gondoltam, hogy másokkal is megosztom az örömömet. Nagy sikert arattak a képeim.

Pizsamában indul útnak

Számára a természetfotózás és a természet maga a szerelem.

– Úgy nőttem fel, hogy mellettünk volt a szántóföld, a patak, ahol nyáron mezítláb, télen gumicsizmában mászkáltunk. Felnőttként az első komoly impulzus akkor ért, amikor a párom édesapjának a szülőfalujában egy hirtelen ötlettől vezérelve nem nap közben, hanem hajnalban mentünk ki az erdőbe gyalogolni, fotózni. Földbe gyökerezett a lábunk. Azóta ilyenkor fo­­tózom a leg­­többet, és igyekszem a természet minden cseppjét magamba szívni. Itt vannak pár száz méterre a szarvasaim, őzeim, öt percre gyalog pedig a patak, a madárcsicsergés és a mókusok. A hajnali órákat semmi mással nem lehet összehasonlítani, meg kell tapasztalni – fűzi tovább Bea, akinél a hajnali séták egyenesen függőséget alakítottak ki.

– Annyira jó, hogy az ember ráveheti a pizsire a kabátot, fölkapja a gumicsizmát, és már mehet is. A napi rutinom része lett a hajnali strázsa.

Veszély leselkedik az óvatlanokra

Persze az erdő még a sokat látottak számára is tartogat veszélyt, így Bea óva int mindenkit, hogy egyedül vágjon neki az ismeretlennek, ha nincs elég tapasztalata. Például vadász­idény idején célszerű tájékozódni, hogy hová szabad ki­menni biztonsággal.

– Ha valaki szeretne hasonló élményt átélni, alaposan készüljön föl rá. Én is megijedtem, amikor tőlem 15 méterre állt három vaddisznó. Célszerű olyan terepet választani, ahol nagy területet belát az ember. Ha hajnalban megy ki, nagy esély van rá, hogy őzet, nyulat, fácánt látni fog. Az őzek óvatlanabbak, mint a többi vad, könnyebb meglesni őket. Nem egyszer fordult már elő, hogy nekem kellett „szólnom” az őznek, hogy hahó, kerülj már ki. De szarvast, rókát, vaddisznót jóval nehezebb felfedezni, ők óvatosak – sorolja a fotós.

A türelem fácánt terem

Az élménybeszámolója alapján kedvet kaptam a hajnali vadleshez. Bea azt tanácsolta, legyek türelmes, hisz az is előfordulhat, hogy semmilyen állattal nem fogok találkozni. Másnap reggel korán keltem, távcsövet ragadtam, és beültem az autóba, hogy kimenjek a mezőre. Még a kocsiban ültem, amikor az úton átszaladt előttem egy fácán, így ki­csit megnyugodtam. A mezőn türelmesen vártam, így három fácán és egy nyúl volt a jutalmam. Már pirkadt, amikor továbbindultam a fenyves szélére. Sajnos nagyvadakat itt sem láttam, de a fán megfigyelhettem a ma­da­rakat, mókusokat. Gyönyörködhettem abban, ho­gyan festi sárgára a növényzetet a napfelkelte, és átadhattam magam a természet hangjainak. Tényleg elképesztő élményt nyújtott.