Klampárnál kokót kerestek a zsaruk

A jól sikerült német versenysorozat után Klampár úgy döntött, kiereszti a gőzt, és egy kicsit kirúg a hámból. Kielben bepattant a kocsiba, és a másik világbajnok asztaliteniszezővel, Takács Janival Hamburg felé vette az irányt.

Annyira sietett, hogy elfelejtette magához venni az útlevelét, a jogosítványát, és a bérkocsi papírjai is a szállodában maradtak. A kikötővárosban aztán lett is galiba, amikor a rendőrök igazoltatták őket.

Jókedvünk volt a szakadó eső ellenére, élveztem a száguldást, de sajnos nem vettem észre, hogy az egyik útkereszteződésben pirosra váltott a lámpa – emlékezett vissza Klampár.

– Átrongyoltam, de pechemre a rendőrök éppen mögöttem jöttek az úton. Szirénázva megelőztek, és kiintettek.

Mire feleszméltek, már a hűvösön találták magukat. 

Mint a filmekben, úgy kaptak ki minket az autóból, kezünket a mo­torházra rakatták, megmotoztak ben­nünket – gondolom, kokót kereshettek – mi­közben kérdezősködtek, de választ csak magyarul kaptak – mesélte a pingpongos, akit Takáccsal együtt az őrsre vittek, és elzártak.

– Mivel Taki nem csinált semmit, őt nem sokkal később egyszerűen kipenderítették, én pedig azon agyaltam, miként fo­gom visszakapni azt a néhány száz márkámat, amelyet a motozásnál elkoboztak a zsaruk.

Mint később kiderült, Takács kisírta egy benzinkútnál, hogy te­lefonálhasson, így kora hajnalban megérkezett a kieli szállodából a mentősereg Sidó Ferenc, kilencszeres világbajnok személyében.

– Feri bácsi, a fene tudja, honnan, de még a rendőrök is ismerték Németországban, igazolt engem, és kiszabadított a „fogságból”.

Mielőtt kiléptünk a rendőrségről, kiosztottunk néhány autogramot, közben pedig arra kértem az „öreget”, intézze el, hogy a nehezen megkeresett dohányomat visszaadják. Pár hónap múlva meg is kaptam. Itthon, forintban – zárta Klampár.