A tizenhét éves lány – aki egy Nógrád megyei középiskola tanulója volt -, a 2018/2019-es tanév végén kiosztott bizonyítványában szereplő osztályzatainak egy részével nem volt elégedett, így elhatározta, hogy néhányat eggyel jobbra javít.
A bizonyítványból a még üres 14. oldalt ráragasztotta a 2018/2019. tanévben elért érdemjegyeit tartalmazó 6. oldalra, majd az üres oldalt az adataival kitöltötte, és a törzslapján szereplő eredményekhez képest a tartalmát úgy változtatta meg, hogy angol és matematika tárgyakból a közepes érdemjegyet jóra, a történelemből kapott elégséges érdemjegyet pedig közepesre módosította.
A szülők a hamisítást nem vették észre, a diáklány osztályfőnöke pedig a módosításokat 2019 szeptemberében észlelte.
A fiatalkorú gyanúsított közokirat-hamisítás bűntettét követte el.
A lány a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt megbánta. Erre tekintettel a Balassagyarmati Járási Ügyészség úgy ítélte meg, hogy vele szemben büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása nem szükséges, ezért megrovásban részesítette.
Az ügyészség a cselekmény helytelenítése mellett arra is felszólította, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmények elkövetésétől, mert ellenkező esetben a hatóságok bírósági felelősségre vonását fogják kezdeményezni.
A lány tehát elkerülte a bírósági felelősségre vonást, ami a bíróság tehermentesítését is szolgálta, mert annak nem kellett lefolytatnia a büntetőeljárást, továbbá a bűncselekmény felfedezését követően rövid időn belül a fiatal felelősségre vonása megtörtént.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.