Egymás után állítják le a cégek teljesen vagy részlegesen az európai autógyártásukat

Egymás után állítják le a cégek teljesen vagy részlegesen az európai autógyártásukat

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 16. 17:38
MTI

Fokozatosan nő azoknak az autógyártóknak a száma, amelyek ideiglenesen teljesen, vagy részlegesen leállítják európai termelésüket a koronavírus hatásai miatt.

A Peugeot, Opel és Vauxhall márkákat gyártó franca PSA azt közölte, hogy egyelőre március 27-ig teljes európai autógyártását felfüggeszti.    

Az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles (FCA) közleménye szerint március 27-ig európai üzemeinek döntő részében leállítja a termelést. A cég autóinak mintegy 25 százaléka készül Európában.

Csehországban a német Volkswagen Skoda Auto, valamint a dél-koreai Hyundai Motor leánycégeinél a szakszervezetek 14 napos munkaleállást javasolnak, de erről még nincs döntés.

Eközben a Volkswagen Lisszabon melletti Autoeuropa gyárában a napi termelést egyelőre 16 százalékkal fogta vissza.

A Volkswagen bejelentette azt is, hogy termelésének felfüggesztését tervezi pozsonyi gyárában.  

Spanyolországban a múlt héten bizonytalan időre leállt a termelés a Renault-Nissan egyes gyáraiban, valamint a Volkswagen Seat leánycégénél.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.