Aktuális

Az egészségügyi képzéseket nyújtó helyeken várhatóan meghosszabbítják a szemesztert

Bors

Létrehozva: 2020.03.25.

A nagy egyetemek többségében zökkenőmentes az átállás a távoktatásra, nem várható a vizsgák elhalasztása vagy a tanév meghosszabbítása. Az orvos- és a diplomás ápolóképzésben ugyanakkor fel kellett függeszteni a gyakorlati képzést, ami nehezíti a szemeszter sikeres teljesítését - írja szerda számában a Magyar Nemzet.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a koronavírus-járvány miatt nem kevesebb mint 17 ezer kurzust kell átállítani digitális munkarendre, ez a hatalmas munka több mint 90 százalékban zökkenőmentesen történik Darázs Lénárd általános rektorhelyettes tájékoztatása szerint. Mindössze néhány kurzus van, hallgatónként átlagosan egy-kettő, amelyet személyes kontaktus nélkül nem tudnak megszervezni. Ilyenek például a tanító- vagy az óvodapedagógus-képzés gyakorlati tantárgyai. Ezeket halasztani kell, az órákat a diákok a következő félévben veszik fel.

Az egészségügyi képzések helyzete bonyolultabb: a járvány miatt már március 11-én, a veszélyhelyzet kihirdetésekor fel kellett függeszteni a gyakorlati órákat az orvos- és a diplomás ápolóképzésben, ami jelentősen megnehezíti a hallgatóknak a félév teljesítését. A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla elmondása szerint a távoktatással az előadások mindegyike megtartható, és a gyakorlati óraszámigényt csökkentő elemeket is alkalmaznak (például műtéti közvetítéseket), de a fő szabály az, hogy gyakorlatot távoktatással nem lehet helyettesíteni.

Amennyiben megszűnik az intézménylátogatási tilalom, az egyetem mindent megtesz annak érdekében, hogy a hallgatók teljesíteni tudják az előírt gyakorlatokat. Emiatt várhatóan meghosszabbodik a szemeszter.

Hasonló intézkedéseket vezettek be az egyetemek orvoskarain. A négy magyar orvosképző hely igyekszik közösen és egységesen reagálni a kormány által kihirdetett járványügyi veszélyhelyzetre.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szintén úgy tervezi, hogy időre teljesítik a kötelezettségeket. Itt könnyítésként lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos esetekben az összegző teljesítményértékelés helyett részteljesítmény-értékelést alkalmazzanak az oktatók.

A Budapesti Gazdasági Egyetem sem tervezi meghosszabbítani a félévet, nem változnak a vizsgaidőpontok, és marad a szakdolgozat-leadási határidő is. A most esedékes önköltségek befizetése április 20-ig elhalasztható. Jelezték továbbá, hogy a szakmai gyakorlatok és a duális képzés folytatható, ha a fogadóhely saját hatáskörében nem tiltja meg.

A Budapesti Corvinus Egyetem sajátos módon is segíti hallgatóit: szakképzett pszichológusokból, tanácsadókból álló külön csoport ügyel a fiatalok mentális egészségére. Speciális ismeretterjesztő anyagokat készítettek a Covid-19 vírus által okozott helyzet minél hatékonyabb kezelésére.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610820
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610820
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610820
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610820
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610820
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban