Hargita megyében található a Szent Anna-tó és a Gyilkos-tó, mindkét hely kihagyhatatlan látványosság, ha Erdélyben kirándul. Ez nemcsak a táj szépségének köszönhető, hanem a helyiek legendáinak is, hiszen ki ne fohászkodna a jó szerencséért, amikor a legnagyobb bajban van?
Hattyúvá változott a 12 szépség
Az egyik legenda szerint két testvér élt a hegyekben, a gazdag földesurak folyton versengtek egymással. Gáspár és Sándor saját magukon kívül senkit sem szerettek, sokszor sanyargatták a népet, egyetlen céljuk volt az életükben, hogy mindenben legyőzzék a másikat. Sándorhoz egyszer egy vendég érkezett egy gyönyörű, hatlovas hintón. Sándornak annyira megtetszett a hintó, hogy mindenáron magának akarta, de a vendég nem engedett. Este kártyázni kezdtek, Sándor végül elnyerte a hintót mind a hat lóval. Másnap első dolga volt, hogy eldicsekedjen a testvérének. Gáspárt elöntötte az irigység, túl akart tenni testvérén, és összehívta birodalma 12 legszebb lányát, majd hintója elé fogatta őket. Legelöl a falu legszebb lánya, Anna állt riadtan. A hintó borzasztóan nehéz volt, így a 12 lány nem tudta megmozdítani. Erre Gáspár haragra gerjedt, és egy ostorral közéjük csapott. A vége pont elcsípte Anna arcát, a vér is kiserkent piros orcájából, ekkor a lány a Teremtőhöz fohászkodott: „Verjen meg az Egek Ura, és süllyesszen a föld alá, te gonosz lélek!” Ahogy kimondta e szavakat, óriási vihar jött, ami elnyelte a gonosz földesurat embereivel, váraival és az egész birodalmával együtt. Helyén egy kristálytiszta, sötét színű tó keletkezett, a 12 lány hattyúvá változva úszott a partra. A tavat Szent Annának keresztelték el a helyiek.
Eszter szeme csillan meg a vízben
Egy másik legenda a Gyilkos-tóhoz kapcsolódik. Ezen a tájon élt Fazekas Eszter, a gyönyörű, fekete hajú hajadon. Eszter a gyergyószentmiklósi piacon első látásra szerelembe esett egy daliás legénnyel, össze is akartak házasodni. A legényt behívták katonának, így a frigy elmaradt, de Eszter hűségesen várta haza szerelmét. Minden este kiment a csobogóhoz agyagkorsójával, de egyszer egy zsiványvezér elfogta őt. Elvitte magával a hegyek közé, és erőszakkal kényszerítette, hogy a felesége legyen. Eszter ekkor a hegyekhez kiáltott segítségért, majd a sziklák hatalmas mennydörgéssel megindultak a völgy felé. Mindent elsodortak, ami csak az útjukba került, így a zsiványt és Esztert is, majd egy színtiszta tó keletkezett a völgy helyén. A Gyilkos-tó vize a mai napig napsütésben Eszter szürkészöld szemét tükrözi.
Kincseket rejt a Tordai-hasadék
Végül íme egy Szent László királyhoz köthető legenda. Amikor Torda mellett vereséget szenvedett a kunoktól, nem volt más választása, menekülnie kellett, az ellenség már csak karnyújtásnyira volt tőle. Ekkor imádkozni kezdett az Úrhoz: „Szabadíts meg, Uram, érted harcoltam!” Erre egy fülsértő hangot hallottak, majd Szent László mögött kettérepedt a szikla. A kun lovasok még éppen meg tudtak állni a szakadék előtt. László lovának patkónyoma még évszázadokkal később is látható volt a sziklában.
A Tordai-hasadék különböző barlangok rendszere. A Tündérvár-barlangot a helyiek szerint még ma is tündérek lakják. Minden évben Szent György napjának éjszakáján megnyílik a barlang, és a tündérek kihordják elrejtett kincseiket.
A monda szerint a Kéményseprő-barlang mélye ősi kincseket rejt. Nem másét, mint Darius perzsa királyét, de eddig senki nem akadt nyomára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.