Levadásszák a hódokat

Levadásszák a hódokat

hód
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 25. 15:00
Hu-Zo

Bár védett állat a hód, Győr-Moson-Sopron megyében most 250 egyed kilövésére kaptak engedélyt a vadászok. Csakhogy a vadásztársaságok nem akarják vállalni a feladatot. En­nek oka, hogy a tetemeket hűtőben kell tárolni, majd fehérjemegsemmisítőbe szállítani, aminek a költsége kilónként három­ezer forint.

Egy hód 20–30 kilós, ezért hat darab költsége már másfél millióba kerülhet. Védett állatok esetében vizsgálni kell a tetemek közérdekű célra való elhelyezésének a lehetőségét például kipreparálásra vagy tu­dományos célokra. A Kisalföld napilapban megjelent írás szerint megoldást az jelentene, ha a kilövés dokumentálása és más szabályok betartása mellett a helyszínen eltemethetőek lennének a kilőtt példányok. 

Magyarországon a 19. század közepére a vadászat miatt ki­pusztultak a hódok. A faj visszatelepítése 1996-ban kezdődött a Duna–Dráva és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén. Ez azonban annyira jól sikerült, hogy mára a túlszaporodásuk következtében jelentős károkat okoznak. Miközben a hód kialakítja az élőhelyét, a föld alatt üregeket készít, és ezzel gyengíti a gátakat. A folyó menti erdős sávokban lerágják a nagyobb fák kérgét, a kisebbeket pedig bedöntik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.