Szívszorító képet osztott meg magáról egy anyuka, amin kórházi ágyban ülve, teljesen összetörve tartja élettelen, koraszülött kisbabáját. Stephanie Broadley azt mondja, tudta,
érezte, hogy valami nincs rendben
a terhességével, de nem foglalkoztak vele, félrekezelték, azt mondták, a szülése kicsi kockázattal fog járni, nem veszélyeztetett.
Broadley-nek öt gyereke született korábban, abból ketten koraszülöttek voltak, már csak emiatt is komolyan vehették volna az anyuka aggodalmait. A szülése ebben az esetben már a 36. hétben megindult.
Korábban háromszor is mondta a védőnőknek, hogy nem érzi, hogy mozognak a gyereke, és hogy rettenetesen fél. A védőnők még akkor is azt hajtogatták, hogy minden rendben van.
Amikor aztán a gyerek, Beau megszületett, Stephanie a karjába vette, és csak zokogott.
- Szeretném, ha az egészségügyi miniszterünk, Matt Hancock is meglátná ezt a képet. Üzentünk neki is, de semmi választ nem kaptunk. Minden alkalommal, amikor ránézek erre képre, újra átérzem, mennyi fájdalmat kellett átélnem abban a pillanatban - mondta az Independentnek.
- Azt akarom, hogy a kórház dolgozói és az egészségügyi szolgálat dolgozói lássák,
mennyire megtörtek és tönkretettek
minket - mondja a dühös anyuka. - Rengeteg családnak kell hasonló szörnyűségeken keresztül mennie, és a dolgok alig változnak.
A tragikus eset még 2018 májusában történt egy angliai kórházban. Az anyuka azóta nem tud szabadulni a bűntudattól sem, hogy sokkal keményebbnek, rámenősebbnek kellett volna lennie az ápolókkal és az orvosokkal, hogy meghallgassák végre az aggodalmait.
- Nagyon nehéz visszaemlékeznem ezekre a percekre. Úgy érzem,
cserben hagytam a gyerekemet.
- Azóta nem bízik a kórházakban sem. - Soha senkinek nem lenne szabad megtapasztalnia, milyen az egészségügyi dolgozók hibája miatt elveszteni egy gyereket - magyarázta Broadley.
A nő egy egészségügyi alapítványhoz fordult, akik vizsgálatot kezdeményeztek az ügyében, ami azóta is tart.
(via Mirror, Independent)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.