Szülővel vagy külön? Örök kérdés, hol aludjon a gyerek

Szülővel vagy külön? Örök kérdés, hol aludjon a gyerek

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 22. 14:30
Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy vajon mi az egészséges: együtt vagy külön aludjanak a szülőktől az újszülöttek, illetve a kisgyerekek. A Bors kiderítette: mindkét verziónak vannak előnyei és hátrányai, nincs kőbe vésett szabály.
Bors

Bojti Andrea gyermekpszichológus fontosnak tartotta leszögezni: családonként eltérő lehet, mi az előnyösebb a gyermek, illetve a szülők szempontjából, de általában azért szerencsés, ha legalább újszülött korban, vagyis az első három hónapban a baba legalább egy légtérben, ha nem is feltétlenül egy ágyban alszik az édesanyjával és az édesapjával.

– Sok családban ott van a kiságy a szülőké mellett. Olyan esetekről is hallani, hogy a babák kifejezetten a szülők között al­szanak el. Persze vannak olyan családok, amelyek ezzel nem értenek egyet, igaz előbb-utóbb, de legkésőbb az óvodáskor vége felé általában maguk a gyermekek igénylik, hogy különszobába költözhessenek – mondta a Borsnak a szakember, aki azzal az érveléssel is egyetért, hogy egyes házasságok azért mennek tönkre, mert a szülôk előbb-utóbb teljesen elhanyagolják egymást a gyerek hálószobában való jelenléte miatt.

– Ha ezt a problémát a felek nem tudják megoldani, nyilvánvalóan nem szerencsés, ha a gyerekkel együtt térnek nyugovóra. Fontos, hogy az együtt alvás- külön alvás kérdése ne váljon kapcsolati játszmává. Én leggyakrabban azt javaslom, hogy amíg a gyermeket szoptatni szükséges, tehát jellemzően egyéves koráig, jó, ha az anya a közelében marad –magyarázta a pszichológus, és hozzátette: sok családban alapvetően külön töltik az éjszakát a gyerekek, ám rendszeresen átmennek a szüleikhez az éjszaka közepén.

– A kisgyermekek mindenféle szörnyektől és árnyékoktól tartanak, ezért szükségük van a támaszra a lelki megnyugvás érdekében. 

Nem volt hátránya a különalvásnak

Pál Dénes ugyan óvja a magánéletét a nyilvánosságtól, de a lapunk kérdésére szívesen válaszolt.

– A párommal megbeszéltük, és úgy döntöttünk, az a jó, ha a kislányunk külön alszik tőlünk. Már másfél éves, és eddig semmilyen hátrány nem származott ebből a gyakorlatból. Természetesen van a szobájában bébiőr, így ha szükséges, azonnal értesülünk róla, hogy át kell hozzá mennünk – árulta el az énekes.

Jobb a babának, ha velünk van

Czippán Anett gyakorlott családanya. Két fiúgyermeket nevel.

– Olivérnél már az elejétől figyeltem rá, hogy ne aludjon velünk. Azt olvastam ugyanis a szakirodalomban, hogy a baba fejlôdésére ez nem lenne jó hatással a késôbbiekben. Amikor viszont Soma megszületett, odajött hozzánk a kórházban a nővér, aki kifejezetten azt javasolta, hogy legalább az első néhány hónapban vegyük magunk közé az újszülött gyermekünket, hogy megnyugodjon. Visszagondolva megbántam, hogy a nagyobbik gyermekünk esetében nem így tettünk. Az, hogy a gyermek velünk alszik, a szoptatás szempontjából is prak­tikusabb – mondta a Borsnak a TV2 műsorvezetője.

Nincs jobb annál, amikor odabújnak

Som-Balogh Edina véleménye igen összetett és megfontolt. Nem hiába, hiszen komoly tapasztalat az alapja.

– Az apa és az anya szempontjából nyilván az az előnyösebb, ha a gyerme­kek külön alszanak tőlük. Két gyermek után is azt mondom, sokkal jobb, ha különszobához szoknak, és nem kell később bajlódni a leválasztásukkal. Érzelmi szempontból viszont azt kell mondanom, hogy nincs az a pozitív élmény, amiért cserébe lemondanék arról az érzésről, amikor a gyerekek odabújnak hozzánk. Szeretünk úgy elaludni összebújva, hogy közben a férjemmel elmeséljük a fiúknak például a születésüket.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.