Különleges dolgot vettek észre egy nevadai férfinál, aki leukémiája miatt csontvelő-átültetésen esett át. Testének különböző részeiből vett DNS- minták egy részénél nem az ő, hanem az adományozó német ember génkészletét találták.
– Hihetetlen, hogy én eltűnhetek, és valaki más jelenik meg a testemben – idézte a Renóban élő Chris Long szavait a New York Times.
A férfi évekkel ezelőtt észrevette, hogy futás közben egyre fáradtabb lett. Tüdőgyulladással kórházba került, ahol kiderítették, hogy leukémiás. Először kemoterápiás kezelést kapott, de ez nem bizonyult elégségesnek, de a nemzetközi nyilvántartás alapján találtak egy német donort, és elvégezték nála a csontvelő-átültetést.
A vére után idővel a szervei is változtak
Long a megyei seriff irodájában dolgozott, ahol a kollégája az átültetés után arra biztatta, hogy folyamatosan tesztelje a vérét. Ezt húsz napon keresztül meg is tette. Ebből kiderült, hogy abban napról napra egyre több az adományozó DNS-e. A 20. napon már csak a donoré volt a vérében. Az orvosoknak pontosan ez volt a célja, hogy az egészséges vér váltsa fel a régit, és öt évvel a beavatkozás után Long teljesen rákmentessé vált. A műtét után három hónappal még csak a vérének változott meg a DNS-készlete, de négy évvel később már az ajkának és az arcának egyes részei is tartalmazták a donor DNS-ét. Ami talán a legmeglepőbb, hogy négy évvel a csontvelő-beültetés után Long spermájának mintáiban is csak az adományozó DNS-ét mutatták ki.
Bűnténynél már gondot okozhat
A felfedezés nem új. Többször okozott már a DNS-csere problémát. Kriminológiai kérdés, hogy ha egy szexuális bűncselekménynél a spermamintában kimutatják valakinek a DNS-ét, akkor az bizonyító erejű-e az elkövetésnél.
A Daily Mail megemlékezett egy korábbi történetről. 2005-ben Alaszkában történt egy bűnügy. A DNS-vizsgálatnál felfedezték, hogy ezzel az állománnyal valaki már börtönben van, ráadásul már az elkövetés idején is ott volt. Kiderült, hogy évekkel korábban a testvérétől csontvelőt kapott. Ezután természetesen nem őt, hanem a testvért ítélték el. Problémát jelenthet, ha egy bűncselekmény áldozatának azonosításánál kétféle DNS-t találnak. 2008-ban egy dél-koreai közlekedési balesetnél az egyik áldozatnak a DNS-minta alapján nőnek kellett volna lenni, de a teste férfié volt. Kiderült, hogy az illető korábban a lányától kapott csontvelőt. Felvetődik az is, hogy egy kettős DNS-mintával rendelkező gyermeknek a gyermeke vajon tovább adja-e ezt a kettős DNS-t.
A személyiség mindig ugyanaz marad
De nem csak bűncselekményeknél állhat elő furcsaság. 2006-ban történt, hogy egy válóper után rutin DNS-ellenőrzést végeztek az anyánál, és kiderült, hogy a DNS-e nem egyezik a gyermekével. Ő is kiméra, azaz kettős DNS-ű lett egy beavatkozás következtében.
Emberek tízezreinél végeznek évente leukémia miatt csontvelő-átültetést. A Stanford Orvosi Egyetem vér- és csontvelő-átültetési osztályának orvosi igazgatója a Daily Mailnek elmondta, hogy bár a DNS-ünk megváltozhat, de agyunk és személyiségük nem. Többször is megkérdezték már tőle, hogy mi történhet, ha egy hasonló eset miatt egy nő kromoszómája jelenik meg a férfi vérében, vagy fordítva, de szerinte ez nem számít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.