Felavatták a Nemzet Színészének, Szabó Gyulának szobrát

Felavatták a Nemzet Színészének, Szabó Gyulának szobrát

avatás
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 20. 09:00
Szobrot kapott Budafokon a 2014-ben elhunyt Nemzet Színésze. Az avatáson jelen volt családja is.
kbv

Kinek a nagy mesemondó, kinek Buga Jakab, vagy éppen a kedves szomszédja – Szabó Gyulát mindenki szerette kedvenc kerületében.

A Nemzet Színészének szombaton állítottak szobrot a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központban. Azért éppen itt, mert a művész sokáig élt ezen városrészben, a polgármester, Karsay Ferenc pedig még gyermekeit, Zsófit és Gyulát is tanította.

Az avatáson száznál is többen gyűltek össze, elsősorban olyanok, akik magánemberként

is ismerték a nagy színészt: Szabó Gyula sosem bújt el a kíváncsi szemek elől, maga járt a pékségbe, uszodába, boltba, ahol mindenkihez volt egy jó szava. Az élethű fejszobrot jó barátja, Huber József kerületi szobrászművész készítette, aki még életében a művésszel egyeztette, hogyan nézzen ki az alkotás, ami a családnak, volt feleségének, Pálma asszonynak, két  kisebb gyermekének, Gyulának és Zsófinak, sőt még a műsorvezető kisfiának is nagyon tetszett. A kétéves Mendel tapsolva nézte végig az avató ünnepséget, majd a jól ismert nagypapa szemüvegével játszott egy kicsit, ha már a papával életében nem tudott.

– Amikor a szobrot megláttam, nem az elérzékenyülés tombolt bennem, hanem a büszkeség, hogy édesapám a magyar kultúra része, a mai napig emlékeznek rá.

A kisfiam is, aki már nem ismerhette, az ő meséit hallgatja, látja Frakként, Dr. Bubóként vagy a Magyar Népmeséket. Ez utóbbi a nagy kedvenc. Én úgy nőttem fel, hogy köztiszteletben álló ember volt az apukám, mindenhol felismerték, Mendel úgy, hogy majd tanul róla – mondta az ünnepségen lapunknak Zsófi.

– Én is itt éltem három éves koromtól a kerületben, most pedig itt dolgozom, éppen a művelődési házzal szemben. Hihetetlen, érdekes és sorsszerű. Ha dolgozom és kinézek az ablakon, látom, hogy hol tanultam úszni és balettozni, és most már édesapám szobrát is – folytatta Zsófi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.