Az Omega tagja a Kultúra Lovagja állami kitüntetésben részesült, amit olyan művészek kaphatnak, akik határon innen és túl is a magyar kultúráért dolgoznak. Benkő László, az Omega 76 éves billentyűse ma is rendszeresen átlépi a határt, de még nagyon emlékszik arra az időszakra, amikor Kossuth-díjas zenekarával külön engedéllyel hagyhatták csak el az országot, és furcsa szemmel néztek rájuk a külföldiek is: „Kik ezek a csodabogarak abból az apró szocialista országból?”
Az elismerést olyan kiváló emberek kapják, akik nemcsak az egyetemes és magyar kultúrát őrizték, ápolták évtizedeken keresztül, hanem rengeteget tettek a közösségünkért egy emberöltőn át.
– Mi mindig is határokon keresztül képviseltük az életünket és vele a zenénket, amikor Puskás Öcsin kívül még alig ismertek valakit nyugaton. Abban az időben nem is mertünk gondolni arra, hogy a mi zenénk egyszer érdemelhet majd ilyesfajta elismeréseket – mondta a Borsnak Benkő, akit arról is kifaggattunk díja kapcsán, mennyit dolgozik mostanában az eredeti magyar rockzene ápolásán és terjesztésén.
– Tavasztól karácsonyig folyamatosan koncertezünk, de télen sem pihenünk. Megvagyok, mindent megúsztam, így az egészségi állapotom is engedi már, hogy száz százalékosan dolgozzak – folytatta Benkő, utalva 2017 májusában felfedezett májdaganatára.
– Voltak rossz pillanatok egészségileg és lelkileg is, de most jól vagyok. Leginkább az visel meg, hogy már abban a korban vagyok, hogy míg korábban a korombeliek közül évente egy-két barátom ment el, most minden hónapra jut egy halál – magyarázta a zenész, aki még mindig félévente jár kontrollra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.