Rikácsolástól zeng Matyi bácsi otthona

Rikácsolástól zeng Matyi bácsi otthona

papagáj
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 10. 15:30
Több mint 70 papagájjal él együtt Kresz Mátyás és felesége pécsi otthonukban. A házaspár még a kertet is átalakította a szárnyasok miatt.
Bors

Már ötévesen voltak madarai Mátyásnak, azóta sem tud elszakadni tollas barátaitól. Ma már az egész lakását megosztja papagájaival, olykor nem kis hangzavar közepette élnek a feleségével.

– Gyerekként is volt már galambom, hullámos papagájom, teljesen hozzám nőttek a madarak. Jelenleg 70–80 madárral élek egy fedél alatt, elég népes lett a családom – kezdte nevetve a Borsnak az egykori villanyszerelő.

Mint mondja, a bolygó négy kontinenséről is vannak állatai, szinte az össze faj megtalálható nála. A legidősebb madara harmincéves, de vannak, akik alig pár hónaposak.

– Minden évben lerakják a kis tojásaikat, sőt vannak olyanok, akik még karácsony környékén is költenek. Ennek mondjuk, annyira nem örülök, mert a hideg miatt a keltetőgépben kell kikeltenem a fiókákat – mondja Mátyás.

Mivel a rengeteg tollasnak helyre van szüksége, ezért a kertjét teljesen átrendezte, ketrecet épített, sőt keltetőgépet és inkubátort is beszerzett az évek alatt. Otthona minden szeglete be van kamerázva, hogy bármikor rápillanthasson kedvenceire a nyugdíjas.

Annyira ismeri már a madarak rezdüléseit, hogy sokszor maga látja el a betegeket, sőt előfordult, hogy egy állatorvos kérte ki a tanácsát a madarakról. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.