Ráunt a városi életre, most önellátó – csirkével fizet a jászsági rocker

Ráunt a városi életre, most önellátó – csirkével fizet a jászsági rocker

Jász-Nagykun-Szolnok
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 14. 14:30
Baromfitenyésztő, tesitanár és rocker. Ő Bagdi Attila, aki ráunt a városi életre, és egy tanyán kezdett új életet. Ezrével tart csirkéket, egy tál gulyáslevesért pedig hétvégente szinte bárhol fellép a zenekarával.
R. K.

Valósággal rajong a vidéki életért Bagdi Attila. A Jászszentandráson élő férfi korábban egy nagyobb településen lakott, de megunta a városi létet. Elhatározta: kiköltözik egy nyugodtabb közegbe, és feleségével a birtokukon baromfitenyésztésbe kezd. Attila a testnevelő tanári pályáját azóta sem adta fel, továbbá igazi rockerként hétvégente immáron tíz éve rendszeresen koncertezik az Anonym Rockband nevű együttesével. 

– Nagyjából hét éve lettem úgymond madárbarát, a birtokunk maga volt a nyugalom szigete. Kezdetben körülbelül hetven ta­nyasi madarat tartottunk, elsősorban az önellátás volt a célunk. Aztán jött a cserekereskedelem, és megláttuk benne a potenciált, ahogy a környékbeliek is. Szinte mindent megkapunk úgy, hogy cserébe csirkékkel fizetünk. Nem véletlen: a tanyasi csirkének és tojásnak nincsen párja – meséli a Borsnak lelkesen Attila, akinek egy perc szabadideje sincs, de nem is bánja. Több ezer baromfi szaladgál már a tanyáján.

Az állattartó házaspár jövőre egy kézműves vágóhíd létrehozását tervezi. Emellett egy gasztronómiai fesztivált is szeretnének összehozni, arról nem is beszélve, hogy több hektárral kívánják bővíteni a birtokukat, ahol gyöngytyúkok, kacsák, pulykák és struccok is rohangálnak majd a jövőben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.